Couchsurfing-gel Nijni Novgorodban

couchsurferrel

El kell, hogy mondjam, még mindig nagy imádója vagyok ennek az oldalnak (www.couchsurfing.org) és még mindig az a meglátásom, hogy minél kevésbé van tele egy város turistákkal, annál kedvesebbek és közvetlenebbek a kanapészörfösök, valószínűleg, mert nem sokan írnak nekik külföldiek akik felfedeznék Nijnit. Én minden üzenetemre nagyon kedves választ kaptam és már több kanapéssal találkoztam is és még fogok is. A külföldi diákok meg is állapították a koleszban, hogy egy hétvége alatt szinte több mindent felfedeztem Nijniből, mint ők szeptember óta. Viva couchsurfing!

Hála a kanapészörfösöknek szombaton bejártam egy helyi orosz lánnyal a várost. 5 órán át sétáltunk és beszélgettünk, végig az Oka és a Volga partján (felfoghatatlan, hogy ekkora folyók befagynak télen, még most is félig be vannak fagyva, egy hónapja még gyalog át lehetett menni egyik partról a másikra). Szép, tiszta idő volt, még a nap is kisütött néha, de azért elkelt az irha bunda. Elvitt a legjobb kilátóba meg a legjobb pénzváltó helyre. Mikor már átfagytunk felmentünk hozzá, megkóstoltatta velem a „Vinegret“ nevű tipikus orosz salátát, ittunk egy grúz kávét, beszélgettünk arról, hogy élnek az átlag oroszok. Katia a kanapésom egy átlag orosz: 25 éves, 4 éve házas és gyereket is szeretnének már a férjével. 1,5 szobás a lakásuk a belvárosban, elég modern és a 1,5 szoba mellett van egy zárt erkély amit majd gyerekszobává szeretnének alakítani. Bár az én ismereteim szerint a legjobb műanyag nyílászárók vannak beszerelve, Katia azt mondta ez télen a -20 fokban nem elég, ki fogják cserélni egy jobbra. Megjegyeztem, hogy korán házasodnak Oroszországban, de azt mondta ez sokat változott, az ő szülei generációja 18 évesen már gyereket vállalt. Náluk 23 éves kor után még egyetemre járni, több diplomát végezni, koleszban lakni szokatlan. A gazdasági körülmények miatt korán munkába állnak és próbálnak eleget keresni, hogy a családot fenntartsák. Katia tudja, hogy van még hova fejlődnie az országnak, de nagyon szereti Nijnit, na meg a férjét aki ideköti és néhány utazgatás után (Katia dolgozott pl Kínában) itt szeretné leélni az életét. A legszokatlanabb jelenség a lakásában a macskája volt. Valamiféle „szfinx“ nevezetű egyiptomi macskafajta, aminek nincs szőre és engem legjobban egy ufóra emlékeztetett szegény. Állítólag nagyon okos és tökéletes azoknak, akik allergiásak a macskaszőrre. Még annyit hadd mondjak el Katiáékról, hogy sem ők, sem a másik kanapészörfös pár akikkel találkoztam nem isznak alkoholt, vagy alig. Így már olyan példát is láttam, ami ellentmond a sztereotípiáknak.

Nijni igazán nagyon szép város, gyönyörű ortodox templomokkal, 2 folyóval és gyönyörű kilátással a helyre, ahol az Oka folyó a Volgába torkollik. Van egy Kremlin utánzat sok múzeummal, Gorkij tér és vagy 3 Gorkij múzeum (nem olyan rég még Gorkij volt a város neve). És itt található Oroszország leghosszabb lépcsője is, amit a németek a háború alatt az orosz hadifoglyokkal építtettek. Ez egyébként a Szonjetunió második leghosszabb lépcsője, a leghosszabb Ukrajnában található. Nijni egyetemváros, a város különboző pontjain egyetemi kampuszok vannak, a leghíresebb a Lobacsevszkij Állami Egyetem. Én természetesen a Lingviszticseszkij Universzitét-re vagyis a Nyelvészeti Egyetemre fogok járni. Van óváros, sétálóutca, utcai művészek, örökké égő láng, minden ami egy városban lenni szokott, a képek majd beszélnek.

Lectnyica - a leghosszabb az országban.

Örökké égő láng

Kremlin utánzat előtt roskadozva az irha bunda alatt.

Lobacsevszkij Universitet

A történemi központban ennyi maradt meg a gyalogátkelőből.

Azonban a történelmi és turisztikai központoktól kicsit eltávolodva, más érdekességekre is figyelmes lehet az ember, ami nem feltétlenül jellemző a világ összes városában. Nehéz eldönteni, hogy a klíma, vagy a szegénység miatt van néhány út és épület ilyen állapotban. Először nem is értettem, hogy miért pont ott megy át mindenki az úton ahol, míg végül megláttam az egykori zebra egyetlen megmaradt felfestett csíkját a járda mellett az úton. Katia elmagyarázta, hogy minden tavasszal újrafestik a zebrákat és egyéb úti felfestéseket, ugyanis a télen minden eltűnik a jég, a hó, a sár és a só alatt. Most márciusban, mikor olvad a hó és az utak már szárazak, nagyon érdekes megfigyelni a széles utakat amiről minden sáv, zebra stb hiányzik. Néhol van jelzőlámpa és ki lehet találni, hogy ott volt a zebra, néhol viszont csak onnan tudni hol a gyalogátkelő, hogy a helyi oroszok megszokásból ott mennek át. :D

Itt kell átmenni, látjátok a zebra maradványát?

Az úti felfestéseket ezekszerint majd május körül pótolják, viszont nem vagyok biztos benne, hogy a megviselt épületekre is felújítás vár. A fagy, a jég, a hó és a hideg olyan károkat tud okozni, hogy némelyik épület vagy út olyan mintha most lett volna vége a háborúnak. Hatalmas lukak a járdán, a falakon, félig levált lépcsők, düledező ajtók, ablakok, sőt házak és ez a rengeteg titokzatos cső. Még nem jöttem rá, hogy a gáz, a víz vagy mi megy pontosan ezekben a csövekben amik behálózzák a várost. Mindenhol csövek vannak. A házak közt, a parkolók felett, az út mentén. És bizony sokszor szét vannak repedezve, és különböző kreatív módszerekkel « megfoltozva »…. a hideg vagy a szegénység-e az oka nem tudom.

A csövek

Erkély ami alá ne menj.

 

toldozott-foltozott

Orosz módszer. Cső javítva.

Düledező, lukas épület.

  

Nemtom látszik-e a megoldás a potyogó vakolatra...

apró lyuk a járdán

A folyó, ami most jég.

Perozski

A várostól kicsit eltávolodva, vasárnap volt szerencsém eljutni Rekchino nevű faluba és a mellette fekvő kis erdőbe. Egy másik kanapészörfös pár – Marina és Dima – meghívtak magukkal kirándulni, hogy megmutassák az orosz természetet meg « dácsákat ». Kb 30 perc volt kocsival Nijnitől, egy gyönyörű kiránduló hely, egy félig befagyott kis folyóval és térdig érő hóval, amiben eltűnt a lábam ahányszor letértem a kijárt ösvényről. Jót sétáltunk és beszélgettünk, félig oroszul- félig angolul, mikor elfáradtunk leültünk piknikezni egy kidőlt fára a folyóparton. Hoztak termoszban orosz teát és megkóstolhattam a « perozskit », amiből volt káposztás, halas és lekváros. Mondjuk nem mindegy milyen sorrendben eszi az ember. Megint sok érdekeset megtudtam az oroszokról, pl hogy szinte mindenkinek van « dácsája » (hétvégi ház féle) a városon kívül, amihez általában van egy kis « bánya » (szauna szerű), és a fenyőágnak tűnő csokrok amiket az út mentén árulnak nem adventi díszek, hanem « venyige », ami arra szorgál, hogy legyezzék meg csapkodják egymást a « bányában », mert az egészséges. Ha jól értettem ez a bizonyos « venyige » készülhet fenyőágból vagy bogyós bokrok ágából is. Megtudtam, hogy még a télen is van aki kinnt grillezik, legfőképpen « saslik »-ot. Mint látjátok, sok orosz szó hasonlít a magyarra, gyakran ennek hála értettem meg a mondandójukat, de azért nagyon igyekszem oroszul is és egyre több a sikerélményem. Ja ! És láttam embereket HORGÁSZNI a BEFAGYOTT folyón meg tavakon. Sőt, Dima, a kanapészörfös is szokott léket vágni a jégen, hogy horgásszon… nem tudom, hogy nem fagynak jégcsappá, de úgy tűnik egy jó « uhá » (orosz halászlé) megéri a kockázatot. 😊

Nem túl stabil híd

Piknik télen

Beszélgettünk az oroszok természetéről is, Marina elmagyarázta, hogy itt nem divat mosolyogni, valószínűleg az időjárás miatt, mindig mindenki komor. De azt is mondta, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem örülnek neki ha megszólítom őket, vagy nem akarnak segíteni. Egyszerűen ez a szokás és ehez vannak szokva. Ettől még nagyon segítőkészek, amiben igazat is adok neki, tény hogy eddig nem igazán találkoztam mosolygós orosszal, de mindig segítettek ha kellett. Az is igaz, hogy ugyanolyan gyorsan darálják el a dolgokat oroszul, mintha orosz lennék, de ezt akár bóknak is vehetem, hogy feltételezik ilyen jól értem a nyelvet. Van is egy orosz közmondás : Улыбка без причины - признак дурачины (ok nélküli mosoly – a hülyeség jele). Más kultúrákban ezt bizonyára máshogy gondolják, sőt itt sem mindenki ért ezzel egyet, mint a kanapészörföseim sem, de a buszsofőrök meg portásnénik úgy érzem még hisznek eme közmondásban. Nagyon sokat tanultam Marináéktól, és jövő hétvégére meghívtak egy orosz népzenei koncertre, ahova együtt megyünk, már nagyon várom ! :P 

Nijni Novgorodi kolesz.

Nos, hogy folytassam az előző bejegyzést, leszálltam a vonatról ami másodpercre pontosan beért hajnali 1 óra 3 perckor a Nijni Novgorodi vasútállomásra. Na persze nem csak én szálltam le, hanem velem együtt a fél vonat. Emiatt aztán elég nagy kavarodás keletkezett : tömeg, kiabálás, bőröndök és táskák, ölelkező, egymásba boruló emberek… Elsodort a tömeg, mentem a kijárat felé ahogy mindenki. Azt is beszéltük meg az ismerős ismerősével aki kijött elém, hogy a kjáratnál találkozunk. Na hát ő azt mondta nekem, hogy könnyen megtaláljuk majd egymást, mert a vasútállomás kicsi. Hamar rájöttem, hogy ez relatív. Nijni Novgorod majdnem Budapest méretű város, 1,5 millió lakossal. Következés képpen a vasútállomása is olyan Budapest Nyugati-hoz hasonlít, tehát nem az a falusi egyszerű állomás, egy peronnal és egy váróteremmel. A kijárathoz viszont könnyű volt eljutni, mert mint mondtam, vitt magával a tömeg. Ott aztán feltorlódott mindenki, mivel – mint minden állomáson Oroszországban – egy ellenőrző szalagon kell az összes cókmókot átküldeni, magunkat meg a mágneses kapun. Na ez mindig elég bonyolult, tekintve a tömeget, meg azt, hogy sokaknak több táskája, bőröndje van, viszont csak egy szalag és egy kapu áll rendelkezésre. De az Oroszok ehhez már annyira hozzászoktak, hogy rutinosan egy pillanat alatt mindent a szalagra tesznek és átslusszannak a kapun. Én mire kibújtam a hátizsákból ebben az 5 kilós irhabundában, amiben alig tudok mozogni… kész mutatvány volt. Ráadásul abban sem voltam biztos, hogy az ellenőrző kapu előtt vagy után kéne az ismerősre várnom… Mindenesetre a tömegben nem volt idő elmélkedni, mire észbekaptam már az egyik táskám a szalagon volt, és az oroszok becsúsztattak 2 táskát mire én a másik táskámat is rátettem.

A kolesz bejárata, vajon melyik?

Aztán kint voltam az állomásról és elkezdett oszlani a tömeg. Vártam, vártam, de se kint se bent sehol senki aki úgy néz ki mintha engem keresne. Néztem a várost és arra gondoltam, hogy végülis akkora a nyüzsgés, ha nem jön senki akkor is biztos eljutok valahogy a koleszba, nem egy kihalt kisvárosban vagyok ahol a madár se jár… Már épp erőt akartam gyűjteni, hogy útbaigazítást kérjek oroszul, mikor valaki kirontott az állomásról a nevemet kiabálva. :D Egy energikus nő magához szorított és elkezdett valamit darálni oroszul. Aztán észbe kapott és angolul is elmondtaa, hogy a peronon vártak de nem láttak. Ő Vera, az ismerősöm ismerőse, akinek velem küldtek egy kis ajándékot Franciaországból. A csomag átadásból az oroszok szervezkedése alatt végül az a terv született, hogy kijött elém hajnali 1-kor az állomásra. Ráadásul egy fiatalember kíséretében, aki mint kiderült a lányának egy barátja, és a fő ok amiért jelen van az, hogy autója van. Így hát el is vittek az állomásról a kollégiumba. Újabb példa arra, hogy az oroszok tényleg nagyon kedves népség.

Az új lakásom: 1.emelet - dolgozó szoba;

2. fürdő, 3. konyha, 4. gardrobe. :)

A híres „obsezsityel“ közöslakás vagy egyetemi kollégium viszont egy nagyon sötét utcában van, és fogalmam sincs honnan tudta Vera, hogy melyik vasajtót kell kinyitni a sok lepukkadt és egyáltalán nem bizalomgerjesztő garázsajtónak tűnő bejárat közül. Nem csak azért örültem, hogy velem van, mert én ha az utcát meg is találom, biztos nem lelem meg ezt az ajtót ha egyedül vagyok, hanem azért is mert mint vártam, az álmából felocsúdó portás-féle bácsinak fogalma sem volt róla ki vagyok és mit keresek itt. Miután Vera elmagyarázta oroszul, odahívatták a „dezsúrnaja“-t vagyis ügyeletest, aki viszont ugyan nem jött le. Mint kiderült, 8 emeletes az épület, és nekem az 5-ödiken szántak egy helyet, amihez is a 3-as emeletet kell a liften nyomni (lift amibe kb 3-an férnek be és az ajtaja többszöri próbálkozásra nyílik és csukódik csak, ezért azóta az első alkalom óta nem mertem használni). Ez a fura számozás azért van, mert a lift Oroszországban általában nem minden emeleten áll meg hanem mindig két emelet között. Ez azt jelenti, hogy ha az 1-est nyomod akkor mikor kiszállsz a liftből, pár lefele lépcső után hozzáférsz az első emelethez, pár felfele lépcsővel pedig a másodikhoz. Így én a 3-as gombot nyomva a liften hozzáférek az 5-ödik emelethez kis lefele lépcsővel. Igen, nem éppen szerencsés dolog pl valakinek, aki tolószékben van, a lépcső elkerülhetetlen.

üzenet egy rohadó saláta tetején...

Maga a koleszről nem sokat tudok mondani, egy igazi kolesz. Közös konyha az egész emeletnek, egy fürdő-wc 6 emberre tehát 2 szobára. Ez azt jelenti, hogy 3-an vagyunk egy szobában. Miután reggel nagy lendülettel nekiálltam oroszul bemutatkozni az új szobatársaimnak, kinézetükből gondolván, hogy az egyik biztosan orosz a másik meg olyan Kaukázusi vagy tatár, kiderült, hogy a szőke lány német, a másik pedig thai. Az lett, amitől féltem, beraktak a nemzetközi emeletre. Azóta megtudtam, hogy a kolesz 8 emeletéből 3-on laknak külföldi diákok a többin oroszok. A mi emeletünkön vannak (akikkel eddig találkoztam) olaszok, spanyolok, franciák, belgák, németek, elefántcsontpartiak, thaiok, kínaiak és vietnámiak. Ilyenkor nagyon jól jön, hogy magyar vagyok, nem csak mert nagyon eredeti és sokak életében én vagyok az első magyar akikkel találkoznak életükben (és mindig nagyon büszke vagyok mikor ezt elmondják), hanem azért is mert így jól tudom titkolni, hogy beszélek franciául vagy spanyolul és egyenlőre még a franciákkal is oroszul kommunikálunk. Bár múltkor az egyik francia srác meghallotta a konyhában valakitől, hogy francia órákat fogok adni a gyakorlatomon és eléggé elkerekedett szemmel kérdezte meg, hogy akkor most amit eddig vért izzadva oroszul elmakogott mondhatta volna franciául is… :D

Maga a kolesz amúgy nem túl modern… bár azt hiszem a mi emeletünk még szebb, mint az orosz diákoké, de így is néhány ablakon befúj a szél, minden mosdó el van dugulva, minden csap csöpög, fura szagok terjengenek néha és rengeteg a csótány. De olcsó és az egyetem mellett van, nekem tökéletes. A koleszos élet nagyon vicces – legalább is így rövid távon -, főleg a konyha. Még csak pár napja vagyok itt de már láttam felháborodott franciát, akinek valaki megette a tojásait, thait akinek a gyufája tűnt el, láttam félig elbomlott maradékokat rajta cetlikkel és üzenetekkel a gazdáiknak és kinyomtatott fotót kiragasztva az eldugult és koszos mosogatókagylóról, mellékelt felszólításokkal. Az együttélés velejárói… 😊

kolesz

Jól elvagyok az itteni diákokkal, főleg az olaszok imádnak beszélni, az egyik lány jó részletesen elmesélte szerelmi szálait egy mexikói fiúval, mások Nijniről dumálnak meg kérdezgetnek Franciaországról. Szerencsére mindezt oroszul. De amiért jöttem az mégis csak az, hogy felfedezzem az orosz valóságot és gyakoroljam az oroszt ezért igyekszem minél több időt helyi, igazi oroszokkal tölteni. És ebben megint nagyon sokat segített a couchsurfing (kanapészörf www.couchsurfing.org).