2016. július 27., szerda

Peru, 3 év után újra: családi körben.

Három év után újra itt vagyok. Peruban.
Megint ide sodort az élet, a perui télbe: júliusban érkeztem és két hónapot töltök itt. Főként Limában, illetve a környező régiókban.
Most azonban más módon, más formában, mint 3 évvel ezelőtt: nincs hátizsák a hátamon, nem sátor a házam, nem alszom a tengerparton, nem stoppal utazom és nem kézműveskedésből élek... sok a különbség. Viszont ha lehet, most az előbbieknél még közelebbről, igazán testközelből tapasztalom meg Perut: egy perui család tagjaként.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek, és -- bár most más dolgokról -- de már most rengeteget tanultam. Azonban itt is hozzá kell szokni pár dologhoz, amik nálunk Európában nem így vannak, vagy nem is léteznek:
Az itteni tél nem hideg, maximum 8-10 fokig süllyed a hőmérséklet, és a peruiak már majd megfagynak. Viszont ez nem az a száraz, kontinentális hideg amit mi ismerünk: itt a Csendes óceán partján ez egy nedves, ruhákba bekúszó hideg, ami a csontig hatol és folyamatosan hidegen tart. Úgyhogy bár nem hittem hogy fázni fogok egy ilyen "enyhe" télben, már sikerült  megfáznom és azóta is több réteg ruhában vagyok folyton. A város is szürke ködbe burkolózik, az itt levő hideg Humbolt áramlat miatt. Nagyon magas a páratartalom, 98 % körül (a helyiek szerint). A ruhák szinte mindig nyirkosnak tűnnek, és az eső is valami érdekes jelenség: nem is látni hogy esik, nevettem is mikor sopánkodtak a limaiak hogy ma egész nap esett, pedig kb 4 csepp esőnek tűnt nekem. Ilyen kicsi porszerű láthatatlan csapadék ez, viszont minden vizes lesz utána: az autók, a föld, a ruháink.

A másik, amihez az itteniek hozzá vannak szokva, a folyamatos földrengés veszély: nagyon gyakran vannak kisebb földrengések, és a Richter skála 5-ös fokozata alatt már nem is nagyon zavartatják magukat az itt élők. Ha ennél nagyobb rengés van, elindulnak ki a házakból, parkokba, nyílt terekre, hogy ha összedőlnének az épületek, ne temessék be őket. Bár elvileg az épületek, főleg az újak már földrengés-biztos módszerekkel vannak építve, illetve minden házban van egy helyiség ami elvileg jobban ellenáll a rengésnek: nálunk a fürdőszoba. Oda kell bemenekülni ha az ajtó nem nyílna ki, mert már elmozdult a föld és a zár is.
Ez elég félelmetesnek hangzik, ráadásul mióta itt vagyok már állítólag két rengés is volt, az egyiket átaludtam, a másik alatt egy könyvesbódéban voltam aminek a padlója egyébként is mozgott: tehát összességében egyiket sem érzékeltem, de a helyiek igen, és nem ijedtek meg túlzottan: Richter skála szerinti 3-3.5-ös rengések gyakran előfordulnak, nem is nevezik őket még földrengésnek "Terremoto" hanem csak "tremblor" kis rengéseknek. Az újságban olvastam másnap hogy a régióban 3 rengés is volt mindegyik 4-es fokozat alatt, megírták hol az epicentrum stb nagyon fura, hogy ők így élnek nap mint nap... 8-as fokozatú rengés pedig utoljára a 70-es években volt.

Egy nagyobb földrengést tsunami is kísérhet, ami valószínűleg hatalmas károkat okozhat, hiszen itt van Lima (ami mellesleg egy 10 milliós város) szomszédságában a Csendes Óceán partja, ahol már földrengés nélkül is hatalmasak a hullámok. Fontos szabály, hogy földrengés esetén el kell távolodni a parttól, végig az óceán mentén evakuálási lépcsők vezetnek az autópálya fölött a város fele, hogy minél hamarabb elhagyják a partot az emberek. Az autópálya is a part mentén halad, és állítólag ha földrengés jelentkezik, megállítják a forgalmat, ki kell szálni a kocsiból, otthagyni és gyalog menekülni. Ez az elméleti rész, aztán hogy a gyakorlatban a pánikkal ötvözve, hogy nézhet ki a helyzet azt nem tudom és nem is akarom megtudni. 

Még egy dolog, amit elég nehéz megszoknom, főleg miután hozzászoktam az egyetemista egyszerű és olcsó étkezéshez: itt az étel van a közpotban. Napi 4-szer eszünk, hatalmas adagokat, változatosan, egészségesen, minden friss, minden természetes. Itt a szegények is jókat esznek. Itt senki nem éhes, itt nincs éhínség (egyébként amióta az ősidőkben elkezdték a krumpli, a kukorica, a gyümölcs termesztést azóta itt éhség sosem volt). Peru alapjába véve Dél-Amerika leghíresebb gasztronómiájával rendelkezik és erre nagyon büszkék is az itt élők. Az emberek az ételekről beszélnek egymás közt, a nők arról ki mit hogyan főz, a férfiak arról ki mit evett, kinek a felesége főz jobban. Büszkeségük az étel, és nem telhet el egy nap sem anélkül, hogy leültek volna minimum 3-szor egy nap, hogy belakmározzanak: reggeli, ebéd, vacsora, de sokan beiktatnak még egy uzsonnát is 5 óra körül. Ha épp nem otthon vannak, akkor is a város bármely pontján kapható MENÜ, olcsón, kb 7-10 soles (2-3 euro) ami tartalmaz a főétel mellett egy levest vagy előételt, desszertet és egy pohár üdítőt, legtöbbször chicha morena-t (feketeszemű kukoricából készített üdítő). Itt nincs fagyasztott, zacskós étel, gyorskaja, pizzarendelés, konzervek stb. Itt minden a piacról jön, ahol minden friss, még rajta a föld, hatalmas a választék, gyümölcs, zöldség; csak krumpliból 5000 különféle létezik Peruban. Nem is sovány az átlag alkatú ember itt, viszont kövérnek sem mondható, mert az élelmiszerek mind természetesek és egészségesek, nem pedig zsírosak és tartósítottak. Az ételen belül is a hús a legfontosabb: minden étkezéskor (főleg ebéd és vacsora) kell hogy legyen hús vagy hal a rizs vagy a krumpli mellett. Minden féle húst eszünk itt marhát, disznót, csirkét, kacsát, birkát, lámát, alpakát, tengerimalacot. Igen, híres perui specialitás a tengerimalac, úgynevezett "CUY". Halakból is rengeteg féle van, a finom tengeri halak mellett, folyami halakat is esznek az Andok folyóiból: a magashegyekben főleg pisztrángot. Nem tudom miért, de valamiért a hal itt népszerű reggelinek is: egyik nap a reggeli kávé mellé letettek elém egy egész sült halat: a feje, a farka mindennel együtt egészben. Ez volt a reggeli kenyérrel.
Tengeri malac sült
Reggel gyümölcslevet is csinálunk gyakran: az 1000 féle gyümölcsből az egyiket bele a turmixgépbe és kész a gyümölcslé: papaja, marakuja, mango, ananász, carambola, csirimburi, és még egy csomó finom gyümölcs amiknek nem ismerem a nevét, és még sosem láttam. Emellet egy nagyon fura, sűrű, darabos, fehéres-szürkés folyadékot is isznak, bizonyos Quaker-t, amit állítólag nagyon egészséges, de szerintem senkinek sem ízlik igazán, mégis mindenki átesik rajta reggelente, ezért én is igyekszem legyűrni, és megszeretni, de egyenlőre nem nyerte el a tetszésem.
Már nagyon sok perui ételt megkóstoltam, sőt igyekszem megtanulni az elkészítésüket is, bár Európában nem minden hozzávaló található meg. Lelkes tanonc vagyok és kóstoló, szerencsére nem vagyok válogatós, bár néha nagyon fura dolgokat eszünk, de amíg a gyomrom bírja, megküzdök velük. :)

Az utcai közlekedés sem a megszokott. Eddig is tudtam, hogy oda kell figyelni, és hogy vannak a városnak veszélyes részei, ahol kirabolhatnak és eddig sem rohangáltam a pénztárcámat lobogtatva. De most, hogy egy helyi családdal vagyok, akik tudják mi az ábra, még fokozottabban érzem ezt a folyamatos tartást a kirablástól, azt mondják Lima sokat válozott az utóbbi években, és veszélyesebb lett. Ha autóval vagyunk, az ajtókat be kell zárni (piros jelzéskor ugyanis özönlenek az árusok és próbálják az autó ablakánál eladni a portékákat), ablakokat felhúzni, parkolás után pedig kormányzár, riasztó sőt néha még az akkumlátort is lecsatlakoztatjuk, ha éjszakára hagyjuk valahol az autót. 

Gyalog is mindig gyorsan kell menni, mindenki rohan, az autósok nem várnak, elgázolják a gyalogosokat, ha nem igyekeznek. Mindig csak a minimumot visszük magunkkal, minden értéket otthon hagyunk, útlevél, papírok stb, csak kevés pénzzel ajánlott útnak indulni. A tömegközlekedés borzalmas, mint minden nagyvárosban, de itt talán még jobban, ugyanis 10 millió emberre csak egy metróvonal van, ami a városnak csak a keleti részét szeli át. Mindenki más busszal, kocsival, kombikkal, motorokkal, taxikkal és motoros taxikkal próbál közlekedni. Mikor tömeg van a buszokon meg a metrón (kb mindig tömeg van) gyakori a zsebtolvajlás, mindenki magához szorított táskával vagy zsebre tett kézzel utazik. 

Egyébként, ha kérnének sem vezetnék autót soha Limában. Mintha nem léteznének szabályok, a dzsungel törvényei uralkodnak: az erősebbé, a bátrabbé az elsőbbség. Folyamatos a dudálás, nem indexelnek, a tükröket alig használják, hihetetlen számomra, hogy tud mégis működni a közlekedés, de működik, csak teljes a káosz néha. :D
Azért szeretem ezt a káoszt, a szín és illatkavalkádot, az árusokat az ezer féle gyümölcsöt, a pörgő spanyolt, a házakból, éttermekből kiszűrődő zenét és a nyüzsgő, zajos Dél-Amerikát. Hiányzott. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése