Tatárföld

Elutaztam a hétvégére Tatárföld központjába, Kazanba, egy « közeli » régióba. Legalábbis az oroszok mind azt mondták, érdemes oda ellátogatni, mert nagyon szép, különbözik Oroszországtól és ráadásul közel is van. Persze közel volt, 9 óra vonattal… Szóval egy egész éjszakai vonatút volt odajutni és vissza is ugyanennyi… És itt bizony nem az a csendben sikló, egyenletesen haladó, kényelmes wagonokkal ellátott vonat közlekedett, mint amivel anno 3 éve Pétervárra utaztam.

Először is a 3-ad osztályra vettem jegyet, ami azt jelenti, hogy egy nyitott térben 2 emeletes ágy az ablakra merőlegesen, egy pedig velük szemben az ablakra párhuzamosan áll. Így egy vagonban akár 60 ember is elfér fekve.  Az ágyak kicsik, ezért mindenkinek lelóg a lába : nekem csak a lábfejem lógott le, de volt, akinek majdnem a fél lába. Plusz a kicsit szélesebb emberek csak az oldalukon fekve férnek el. A másik érdekes dolog a felmászás, mert nem tudom milyen kiváncsiságtól vezérelve a felső ágyra vettem jegyet. Nézelődtem, kerestem a létrát, vagy valamit, hogy felmásszak de sehol semmi. Láttam, hogy a többiek is elég érdekesen oldották meg, mint a majmok, összegörnyedve, az alsó ágyakról felkapaszkodva próbáltak az ágyaukba jutni… Ekkor feltűnt a kis rejtett fél tenyérnyi méretű fellépő az alsó és a felső ágy között. 

Hát mondhatom ez nem sokat segített, így is nagyon nehéz volt feljutni, főleg, hogy a felső ágyon nincs hely felülni, ezért úgy kellett hason bevetődni vagy bekúszni, mint egy hernyó. Miután ez megvolt, jöttek a szagok… logikusan az út elején a legrosszabb, amikor mindenki leveszi a cipőjét. Mondjuk reggel sem volt semmi, mikor mindenki elment WC-re. Egyébként hajnali 4 óta állt a sor a WC előtt, tehát a tapasztaltabbak már 2 órával az érkezés előtt beálltak a sorba. De ezen felül, kb óránként megcsapott egy borzasztó szag. Először azt hittem a cipők, vagy a mosdó, de aztán addig addig gondolkoztam, míg arra a következtetésre jutottam, hogy inkább kívülről jöhet a szag, ráadásul ezt a szagot éjszaka már Nijniben is éreztem. Szerintem ez a gyáraknak a szaga, akik éjszaka engedik ki a különböző gázokat meg anyagokat. Oroszországban rengeteg a gyárváros, iparvárosok tele hatalmas gyárakkal. Nijniben is van egy autógyár, egy sörgyár meg még pár másik gyár is, és valószínűleg ahányszor a vonat elhaladt egy ilyen iparváros mellett éjjel, megcsapott a szag. Ez az én elméletem, aztán ki tudja…

De nem is a szagok, a zajok, a kis hely vagy a horkolás miatt nem aludtam az éjjel. Én nem tudom ki vezette ezt a vonatot, de össze vissza fékezett, dobált, zötyögött. De tényleg, néha majd’leestem az ágyról, annyira hirtelen állt meg. Nem az a csendes és egyenletes ringatás volt, mint a Pétervári vonaton. Mondjuk egy előnye volt annak, hogy nem aludtam kb semmit : időben beálltam a mosdó előtti sorba. :D 

Könnyű reggeli

Hajnali 5-kor beért a vonat az állomásra. Kazanról az első benyomásom az volt, hogy olyan kicsit, mint Délamerika. Kilépek az állomásról, megrohamoznak a taxisok, tovább sétálok, meglátok egy 24 órás kávézót, belépek, szól a zene, néhány fáradt ember kávét kortyolgat. Odamegyek a pulthoz, hogy valami reggeli félét vegyek. Csirke vagy marhahússal töltött kis cipók vannak (ami az Argentin empanadasra emlékeztet leginkább), vagy pedig levesek, rántott hús, hal, főtt krumpli, rizs. Peruban is pont ilyeneket árulnak reggelire a piacon. Kiválasztom hát a legkevésbé nehéz ételt, egy csirkével és hagymával töltött cipót (hajnali 5-kor reggelire) és kapok mellé egy hatalmas pohár kávét. Kinézek az ablakon, egy néni ágakból összekötött seprűvel sörpi az utcát korán reggel. 

 

Baklava a piacon

Söprögető néni

Mikor elindulok a központ felé az ébredező utcákon, pont nyit a piac. Bemegyek nézelődni, az árus nénik megkóstoltatják velem a házi túrót, tejfölt és sajtot. A húspultban megpróbálnak rámtukmálni egy egész megnyúzott bárányt, mert a kelleténél kicsit tovább bámultam rá, valószínűleg. A kedvenceim az aszalt gyűmölcs, dió, mandula és mogyoró árusok. Mindig gyönyörködök a színes és csábító pultjukban. Mindig azzal kezdik, hogy kóstoljam meg a mandulát, mire észbe kapok már a fél kínálatot végigkóstoltam, majd mikor kiderül, hogy külföldi vagyok hozzájönnek a kérdések, honnan jövök, mit csinálok… és a végén kb fél órát társalog velem minden egyes árus és a végén mindig nagyon rossz érzés, nekem is meg persze nekik is, mikor nem veszek semmit. Most már belejöttem, hogy csak rövid ideig nézek egy-egy pultot, nem állok meg, csak mosolygok és biccentve megköszönöm a figyelmet. Így nem telik 5 órába végigjárnom egy piacot. Mondjuk Kazanban jó pár órát eltöltöttem ott, mert valami hatalmas piacba csöppentem. Egy részén bolhapiac is volt, ahol szó szerint mindent árultak, a 4 kerekű görkoritól elkezdve a Lenines kitűzőkig. Vettem is ott kb 1 euróért egy Kazani népviseletes sapkát, a néni aki árulta elmesélte, hogy még ő kapta ajándékba a 18-adik szülinapjára. 

Bárány egészben

Keresd a görkorit...

Mindenféle magok és szárított gyümölcsök, nyámi.

 

Bauman utca eleje

El is telt így az idő, és 10 óra fele beértem a belvárosba, ahol felszálltam a buszra ami a kanapészörfösömhöz vitt, hogy végre letegyem a táskám. Jó 30 perc buszozás után megérkeztem a külvárosba : igazi szocialista építészet, rengeteg, nagy, szürke emeletes ház, hogy gyorsan legyen lakásuk az embereknek. Ott újból reggeliztem a kanapéssal, egy nagy adag rántottát. Kis beszélgetés meg pihi után irány a belváros, felfedezni Kazant ! A város nagyon szép, kevesebb a romos vagy dőledező épület, mint Nijniben A fő sétáló utca a Bauman ulica, ahol minden féle művészek, zenészek, festők, parcourosok stb különböző műsorokat adnak. Ami még érdekes, hogy sokan állatnak beöltözve mászkálnak és fotózkodnak az emberekkel. Először azt hittem a Madagaszkár rajzfilm hősei és vagy a filmet, vagy valami éttermet reklámoznak, de aztán láttam más fajta szamárnak vagy lónak öltözötteket is… Van Kazanban is egy Kremlin, tele szebbnél szebb templomokkal, múzeumokkal és mecsetekkel. Ugyanis Kazan lakosságának több mint a fele muzulmán. Ezért itt kb annyi mecset van, mint ortodox templom és a különböző vallású emberek békében élnek együtt. Sőt, Kazanban a nők is bemehetnek a mecsetbe ! Ez úgy működik, hogy van egy néni a mecset előterében, akinek az a munkája, hogy szól a nőknek, akik be akarnak menni, hogy rejtsék el a hajukat. Ezt lehet egy kendővel, sállal, vagy kapucnival, ha pedig nincs semmid, akkor a néni kölcsönad egy kendőt. Nekem elég volt a kapucni, és végigjárhattam a mecsetet, végignézhettem egy imát, sőt a mecsetben volt az iszlám történeti múzeum is. A Kremlinből le lehet jutni a partmenti sétányra, ami a Foci VB óta nagyon szépen meg van csinálva, tiszta, modern és gyünyörű a kilátás. Rálátni többek között a hatalmas « kazán »-ra a túlparton, amiről a város a nevét kapta. 

Kazani Fehér Kremlin

Iszlám múzeum

Kilátás a sétányról

Azért ferde a torony, mert a fagerenda ami tartja, elkezdett korhadni és ezért megdőlt az egész.

A Nagymecset belülről és kívülről.

Amit még sikerült megnéznem ilyen rövid idő alatt, az a Szocialista Idők múzeuma, ahol rengeteg nosztalgikus tárgy van felhalmozva a Szocializmusból. Bár nem éltem benne, de én is hallottam már a Krokodilos dalról, a Csiburaskáról vagy a Nu, Pogodí farkasról. Néha kicsit olyan érzés volt, mintha kiállították volna a nagyszülők pincéjében levő tárgyakat. 

Aztán este, mikor kezdett hideg lenni, beinvitáltak a vodka múzeumba. Na ott volt kóstoló is, méghozzá egy olyan alkoholból aminek a neve oroszul самогон, « samogon » és engem nagyon nagyon emlékeztet a magyar házipálinkára. Miután elmagyarázták a vodka készítésének történetét, Rettegett Ivántól kezdve, Nagy Katalinon át egyészen Leninig, leültettek egy asztalhoz, három HATALMAS pohár « samogon » elé. A másodiktól kezdve nem emlékszem a magyarázatra, amit a vezető az italhoz fűzött. Szerencsére adtak mellé harapnnivalót is, valami soka féleséget, csak az volt a fura, hogy fekete volt, meg természetesen kovászos uborkát. Mondhatom, nagyon vidáman léptem ki a múzeumból és már egyáltalán nem fáztam. A sors iróniája, hogy pont ebben a pillanatban hívott fel egy kanapészörfös, hogy csatlakozna hozzám, mert meg akarja mutatni a várost. Rövidesen meg is érkezett 2 haverjával együtt… én addig vettem gyorsan egy üveg vizet és igyekeztem kijózanodni. Mivel ők fáztak, úgy döntöttek kocsival járjuk körbe a várost. Úgyhogy egy esti kocsikázás keretein belül elmagyarázták Kazan történetét és fontosabb helyeit. Nem állítom, hogy mindenre emlékszem, sem azt, hogy mindent megértettem- Kazanban mintha kicsit nehezebben érteném az oroszt, mint Nijniben-, de nagyon aranyosak voltak tele jó szándékkal. És még haza is vittek kocsival, ami elég nagy szerencse, mert nem vagyok biztos benne, hogy volt még busz ilyen későn, meg abban sem, hogy odataláltam volna-e. :D 

Vodka múzeum

Készül a самогон

Tatárföldön egyébként minden két nyelven van kiírva, meg a busz is két nyelven mondja be a megállókat : oroszul és tatárul. Pedig nem beszél mindenki tatárul, a kanapésaim akiket megismertem például igazi vérbeli tatárnak tartják magukat, mert itt születtek, de nem tudnak tatárul és nem is muzulmánok. A tatár tulajdonképpen egy etnikai kisebbség Oroszországban, egy a sok közül, hiszen az orosz állampolgároknak csak egy kis része orosz etnikailag, a többiek mindenféle más nemzetségből valók mint tatár, csuvas, csecseny, baskhir stb. A tatár nyelv is tök érdekes, a török nyelv családjából való, de a hangzása engem a héberre emlékeztet leginkább. 

Céklaleves, krumpli és fűszeres babos izé meg a krumplipürével töltött lepény.

A tatár konyhának csak töredékét ismertem meg, de az feltűnt, hogy sok bárányhúst esznek, imádják ezeket a hússal töltött kis cipókat meg a kebabot. A legérdekesebb, amit megkóstoltam az a « csák-csák » nevű édesség. Apró kis kukac formájú, karamellel bevont izé. Nagyon édesnek néz ki de igazából nem is annyira édes. 

чакчак

Krumplis lepény.

Egy hétvége alatt nem lehet mindent megnézni, de igyekeztem és nagyon tartalmas 2 nap volt. Hazafele a vonaton nem fekvő, hanem ülőhelyet vettem-olcsóbb volt. A sok séta és a fárasztó hétvége miatt vagy talán megszokásból, de ülő helyzetben végig aludtam az egész utat, a mögöttem ülő, fülembe horkoló asszonyság ellenére is.

Színes mecset

Kazan jelképe

Lenin elvtárssal.

Kremlin a napsütésben