Magyar lány, franciát tanít orosz egyetemen

Így a végén arról is írok kicsit, ami miatt tulajdonképpen idejöttem. Voltam már magyarként spanyol tanár francia iskolában, most pedig egy új tapasztalat várt rám, francia tanárként egy orosz egyetemen. Ez volt a gyakorlatom a Sorbonne franciatanári mesterképzésére és egyben az orosz nyelvi gyakorlatom az Aixi orosz mesteremre. Mindegy ez bonyolult, aki ismer tudja a tanulmányaim történetét. :D 

A lényeg az, hogy szeretnék írni egy kicsit a kalandjaimról a Nijni Novgorodi Nyelvészeti Egyetemen (Нижегоро́дский госуда́рственный лингвисти́ческий университе́т). Az egyetem hatalmas, 5 « korpusza » van, ami 5 különböző épület, mindig egy egy folyósóval összekötve, de sosem logikusan, van hogy az összekötő folyósó a 4-ediken van, de van hogy a másodikon vagy az alagsorban. Olyan, mint egy labirintus. Az első 2 héten át kb minden nap eltévedtem. Én főleg a francia tanszéken dolgoztam, és néhány oroszórára pedig átjártam az orosz tanszékre. 

 

Hát, azt mondhatom, hogy bedobtak a mélyvízbe. A második napomon már nekem kellett tartani az órát (én azt hittem minimum 2 hétig csak megfigyelek majd). Ráadásul a harmadik nap a tanár írt, hogy nem tud bejönni az egyetemre, így egyedül voltam a csoporttal utána már majdnem mindig. Több csoportom volt, a legtöbbet a haladókkal voltam, akik idén diplomáznak és nagyon jól tudnak már franciául. Mondhatom, volt bőven felkészülni való az órákra, sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztam, hogy másnap mindenre tudjak válaszolni – mert a végzősök kérdései nem voltak egyszerűek… De megérte, az utolsó napomon volt a végzősök ünnepélye is, ahol kaptam tőlük egy csokor rózsát meg egy csomó kedves szót. Együtt ünnepeltünk, toastot mondtak, hogy megköszönjék az órákat, (ez az oroszoknál nagyon népszerű, mindig mindenki toastot mond), aztán 2 pohár bor után már én is toastot mondtam oroszul, hogy sok sikert kívánjak nekik :D 

A végzős csoportom

Megható pillanat volt, pedig én csak egy hónapig tanítottam őket… képzelem a tanárokat akik évekig tanítanak egy csoportot. Egyébként eléggé jóba lettem a diákokkal, egyszer tortát is hoztak az órára, mert az egyiküknek szülinapja volt. 😊 A záró ünnepély leginkább az otthoni szalagavatóhoz hasonlított, csak egyetemisták csinálták. Volt tánc, éneklés, műsorok, vicces videók és megható beszédek, diákok, tanárok egyaránt kifejezték köszönetüket, hálájukat. Utána meg volt egy kis fogadás és borozás az egyetem egyik termében. Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy Franciaországban nincs semmi ilyesmi, még diplomaosztó sem.:/

Fogadás és záróünnepély

Egy másik érdekes tapasztalat számomra az egyetemi menza és büfé. A koleszos konyha helyett sokszor inkább a menzát választottam. A legelső nap elég vicces dolog történt velem. Mikor sorba álltam a kasszához, kezemben a tálcával, rajta krumpli és egy kis szelet csirke, megláttam egy nagy piros és két fehér flakont. Hát gondoltam jó lesz egy kis ketchup vagy majonéz a kajához. Rá is volt írva az egyik fehér flakonra, hogy majonéz, csak be volt dugulva és nem jött belőle semmi. Ezért fogtam a másikat, amire semmi nem volt írva és abból nyomtam a tányérra, gondoltam biztos azért tettek ki egy másodikat mert az első flakon majonéz nem működik. Mikor leültem elégedetten elfogyasztani az első menzás ebédem, ráébredtem, hogy a szósz édes és semmi köze a majonézhez. Utána megtudtam, hogy ez a « condensed milk », sűrített tej, amit a desszertekre szoktak tenni, azért volt kirakva. Kicsit olyan az íze, mint egy vanília szósznak, úgyhogy nem ment túl jól a csirkéhez meg krumplihoz, de azért megettem. :D

 

A menzán más fura kalandjaim is voltak, egyszer nem tudtam eldönteni mit egyek, mert egyikről sem tudtam mi az (ki van rakva több féle kaja és választani kell). És a konyhás néni hirtelen rám mosolygott, de a mosolyában volt valami sürgető is ezért ráböktem az első ételre amit megláttam. Abban a pillanatban megbántam, de a konyhásnéni már telerakta a tányért és nem mertem ellenszegülni. Úgy nézett ki, mint a csokis tészta, de valójában sós volt, valami barna tészta zöldségekkel. Végeredményben nem volt olyan rossz, mint amilyennek kinézett. 

Egy másik menzás kaja- felesborsó püré és hal.

Saláták a menzán

Még egy menzás kaja

Egyébként elég kivételes eset volt, hogy a konyhásnéni mosolygott, mert általában elég mogorvák Oroszországban a szolgáltatásban dolgozók. Az összes többi menzás dolgozó inkább rászól, vagy rákiabál a diákokra hogy válasszanak már. A legmogorvább az egyetemen a legendás ruhatáros néni, akitől még az orosz diákok is tartanak, mert képes bárkire ráförmedni, vagy bejelenteni, hogy betelt a ruhatár, még akkor is, mikor láthatóan félig még üres. De hasonló kalandjaim voltak a nyomtatós nénivel is, aki úgy tűnik direkt nem hallja hány példányban akarunk nyomtatni, vagy a postán, ahol 20 percet vártam a sorszámommal, és mikor megkérdeztem, mégis mikor kerülök sorra, közölték, majd holnap mert ma már nem foglalkoznak az emberekkel, csak emaileket küldenek. Hiába ültek ott velem szemben 20 percig és nézték, hogy várok, ezt nem akarták közölni. Ja, és a kedvenceim a buszsofőrök ! Úgy vettem észre, az ideális kliens nem beszél. Felszállsz a buszra, lerakod a jegy árát a sofőr melletti kis szőnyegre, ő 2 kanyar közt elveszi, ha kell visszaad majd odalök egy jegyet amit te elveszel és zsebre raksz. A helyiek így csinálják, minden csendben zajlik, gyorsan és hatékonyan. Ha túl sokan vannak a buszban, egymásnak továbbadva jut el a pénz a sofőrig és vissza a jegy. Az emberek sem fűznek hozzá semmit, mindenki tudja mi történik. Maximum ha nem csak egy jegy kell akkor elhangzik egy szó, « dva » vagy « tri »… Egy hónap után már én is belejöttem, de az elején persze köszöntem a sofőrnek, elmondtam, hogy egy jegyet kérek, majd megköszöntem a jegyet, sőt néha még leszálláskor is elköszöntem, mint Aixben szokás. De láttam, hogy a sofőröket annyira nem hatotta meg, sőt talán meg is zavarta a napi rutint, ezért én is átvettem a helyi szokást, a néma jegyvásárlást. :D

Az egyetemről még annyit, hogy az oroszok imádják az előadásokat, prezentációkat, powerpointokat, mióta itt vagyok legalább 10 előadást tartottam mindenféle témában. Egyszer meghívtak egy iskolába is, ahol elég vicces volt előadni, mert a diákok alig értettek valamit franciául, úgyhogy kézzel-lábbal mutogattam, olyan volt mint egy színdarab. Ott láthattam milyen jól öltözöttek a diákok, a kicsik között volt, aki egyenruhát viselt, mások csak inget. Az egyetemen nem ilyen jól öltözöttek a diákok, de a gimiben kötelező. Ez az iskola egyébként a külvárosban található, ahol láthattam, hogy itt is kijutott bőven a szegénységből és sajnos itt is vannak kéregető mezítlábas gyerekek, mint Brazíliában. ☹

Jól öltözött diákokkal

Kézzel lábbal magyarázok

Az egyetem falai.

Az a benyomásom egyébként, az alapján amiket mondtak, hogy itt az embereknek Európa a paradicsomot jelenti, általánosságban az emberek álma eljutni Európába és ott élni. Ez alatt főleg Nyugat-Európát értik, bár sokan utaztak vagy szeretnének utazni Kelet és közép-Európában, letelepedni a legtöbben Nyugat vagy Észak-Európában szeretnének. Az egyik oroszórán (ami szombat reggel 8-kor kezdődik, itt ugyanis szombaton is van tanítás) például kifaggattak, először a tanár azután a diákok, hogy mégis milyen az élet Franciaországban, mennyibe kerül a kolesz, az élet, mennyit lehet keresni, van-e ösztöndíj, hogy lehet jelentkezni az egyetemre, stb. Ilyenkor döbben csak igazán rá az ember mekkora szerencse, ha EUs útlevele van és nem kell aggódnia a papírok miatt, nem kell vízum vagy tartózkodási engedély Nyugat-Európába. Bennem is ilyenkor tudatosul igazán mekkora érték, ha ingyen van az oktatás, mint pl Franciaországban, ha kaphatnak az egyetemisták koleszlakást, ösztöndíjat stb. Az orosz diákok ráébresztettek mekkora szerencsém is van ezzel az egyszerű, francia diákélettel. Közülük sokaknak ez csak álom. De azért én bátorítottam őket, meg próbáltam tanácsokat adni. Az eleje mindig nehéz, én is jól tudom. 

Franciaország számunkra... a gazdag történelem országa, a művészet virágzásának hazája, a konyhaművészet otthona...

"Reggeltől estig, Franciaország jár a fejemben"- rajzolták az orosz diákok a francia tagozaton.

Tatárföld

Elutaztam a hétvégére Tatárföld központjába, Kazanba, egy « közeli » régióba. Legalábbis az oroszok mind azt mondták, érdemes oda ellátogatni, mert nagyon szép, különbözik Oroszországtól és ráadásul közel is van. Persze közel volt, 9 óra vonattal… Szóval egy egész éjszakai vonatút volt odajutni és vissza is ugyanennyi… És itt bizony nem az a csendben sikló, egyenletesen haladó, kényelmes wagonokkal ellátott vonat közlekedett, mint amivel anno 3 éve Pétervárra utaztam.

Először is a 3-ad osztályra vettem jegyet, ami azt jelenti, hogy egy nyitott térben 2 emeletes ágy az ablakra merőlegesen, egy pedig velük szemben az ablakra párhuzamosan áll. Így egy vagonban akár 60 ember is elfér fekve.  Az ágyak kicsik, ezért mindenkinek lelóg a lába : nekem csak a lábfejem lógott le, de volt, akinek majdnem a fél lába. Plusz a kicsit szélesebb emberek csak az oldalukon fekve férnek el. A másik érdekes dolog a felmászás, mert nem tudom milyen kiváncsiságtól vezérelve a felső ágyra vettem jegyet. Nézelődtem, kerestem a létrát, vagy valamit, hogy felmásszak de sehol semmi. Láttam, hogy a többiek is elég érdekesen oldották meg, mint a majmok, összegörnyedve, az alsó ágyakról felkapaszkodva próbáltak az ágyaukba jutni… Ekkor feltűnt a kis rejtett fél tenyérnyi méretű fellépő az alsó és a felső ágy között. 

Hát mondhatom ez nem sokat segített, így is nagyon nehéz volt feljutni, főleg, hogy a felső ágyon nincs hely felülni, ezért úgy kellett hason bevetődni vagy bekúszni, mint egy hernyó. Miután ez megvolt, jöttek a szagok… logikusan az út elején a legrosszabb, amikor mindenki leveszi a cipőjét. Mondjuk reggel sem volt semmi, mikor mindenki elment WC-re. Egyébként hajnali 4 óta állt a sor a WC előtt, tehát a tapasztaltabbak már 2 órával az érkezés előtt beálltak a sorba. De ezen felül, kb óránként megcsapott egy borzasztó szag. Először azt hittem a cipők, vagy a mosdó, de aztán addig addig gondolkoztam, míg arra a következtetésre jutottam, hogy inkább kívülről jöhet a szag, ráadásul ezt a szagot éjszaka már Nijniben is éreztem. Szerintem ez a gyáraknak a szaga, akik éjszaka engedik ki a különböző gázokat meg anyagokat. Oroszországban rengeteg a gyárváros, iparvárosok tele hatalmas gyárakkal. Nijniben is van egy autógyár, egy sörgyár meg még pár másik gyár is, és valószínűleg ahányszor a vonat elhaladt egy ilyen iparváros mellett éjjel, megcsapott a szag. Ez az én elméletem, aztán ki tudja…

De nem is a szagok, a zajok, a kis hely vagy a horkolás miatt nem aludtam az éjjel. Én nem tudom ki vezette ezt a vonatot, de össze vissza fékezett, dobált, zötyögött. De tényleg, néha majd’leestem az ágyról, annyira hirtelen állt meg. Nem az a csendes és egyenletes ringatás volt, mint a Pétervári vonaton. Mondjuk egy előnye volt annak, hogy nem aludtam kb semmit : időben beálltam a mosdó előtti sorba. :D 

Könnyű reggeli

Hajnali 5-kor beért a vonat az állomásra. Kazanról az első benyomásom az volt, hogy olyan kicsit, mint Délamerika. Kilépek az állomásról, megrohamoznak a taxisok, tovább sétálok, meglátok egy 24 órás kávézót, belépek, szól a zene, néhány fáradt ember kávét kortyolgat. Odamegyek a pulthoz, hogy valami reggeli félét vegyek. Csirke vagy marhahússal töltött kis cipók vannak (ami az Argentin empanadasra emlékeztet leginkább), vagy pedig levesek, rántott hús, hal, főtt krumpli, rizs. Peruban is pont ilyeneket árulnak reggelire a piacon. Kiválasztom hát a legkevésbé nehéz ételt, egy csirkével és hagymával töltött cipót (hajnali 5-kor reggelire) és kapok mellé egy hatalmas pohár kávét. Kinézek az ablakon, egy néni ágakból összekötött seprűvel sörpi az utcát korán reggel. 

 

Baklava a piacon

Söprögető néni

Mikor elindulok a központ felé az ébredező utcákon, pont nyit a piac. Bemegyek nézelődni, az árus nénik megkóstoltatják velem a házi túrót, tejfölt és sajtot. A húspultban megpróbálnak rámtukmálni egy egész megnyúzott bárányt, mert a kelleténél kicsit tovább bámultam rá, valószínűleg. A kedvenceim az aszalt gyűmölcs, dió, mandula és mogyoró árusok. Mindig gyönyörködök a színes és csábító pultjukban. Mindig azzal kezdik, hogy kóstoljam meg a mandulát, mire észbe kapok már a fél kínálatot végigkóstoltam, majd mikor kiderül, hogy külföldi vagyok hozzájönnek a kérdések, honnan jövök, mit csinálok… és a végén kb fél órát társalog velem minden egyes árus és a végén mindig nagyon rossz érzés, nekem is meg persze nekik is, mikor nem veszek semmit. Most már belejöttem, hogy csak rövid ideig nézek egy-egy pultot, nem állok meg, csak mosolygok és biccentve megköszönöm a figyelmet. Így nem telik 5 órába végigjárnom egy piacot. Mondjuk Kazanban jó pár órát eltöltöttem ott, mert valami hatalmas piacba csöppentem. Egy részén bolhapiac is volt, ahol szó szerint mindent árultak, a 4 kerekű görkoritól elkezdve a Lenines kitűzőkig. Vettem is ott kb 1 euróért egy Kazani népviseletes sapkát, a néni aki árulta elmesélte, hogy még ő kapta ajándékba a 18-adik szülinapjára. 

Bárány egészben

Keresd a görkorit...

Mindenféle magok és szárított gyümölcsök, nyámi.

 

Bauman utca eleje

El is telt így az idő, és 10 óra fele beértem a belvárosba, ahol felszálltam a buszra ami a kanapészörfösömhöz vitt, hogy végre letegyem a táskám. Jó 30 perc buszozás után megérkeztem a külvárosba : igazi szocialista építészet, rengeteg, nagy, szürke emeletes ház, hogy gyorsan legyen lakásuk az embereknek. Ott újból reggeliztem a kanapéssal, egy nagy adag rántottát. Kis beszélgetés meg pihi után irány a belváros, felfedezni Kazant ! A város nagyon szép, kevesebb a romos vagy dőledező épület, mint Nijniben A fő sétáló utca a Bauman ulica, ahol minden féle művészek, zenészek, festők, parcourosok stb különböző műsorokat adnak. Ami még érdekes, hogy sokan állatnak beöltözve mászkálnak és fotózkodnak az emberekkel. Először azt hittem a Madagaszkár rajzfilm hősei és vagy a filmet, vagy valami éttermet reklámoznak, de aztán láttam más fajta szamárnak vagy lónak öltözötteket is… Van Kazanban is egy Kremlin, tele szebbnél szebb templomokkal, múzeumokkal és mecsetekkel. Ugyanis Kazan lakosságának több mint a fele muzulmán. Ezért itt kb annyi mecset van, mint ortodox templom és a különböző vallású emberek békében élnek együtt. Sőt, Kazanban a nők is bemehetnek a mecsetbe ! Ez úgy működik, hogy van egy néni a mecset előterében, akinek az a munkája, hogy szól a nőknek, akik be akarnak menni, hogy rejtsék el a hajukat. Ezt lehet egy kendővel, sállal, vagy kapucnival, ha pedig nincs semmid, akkor a néni kölcsönad egy kendőt. Nekem elég volt a kapucni, és végigjárhattam a mecsetet, végignézhettem egy imát, sőt a mecsetben volt az iszlám történeti múzeum is. A Kremlinből le lehet jutni a partmenti sétányra, ami a Foci VB óta nagyon szépen meg van csinálva, tiszta, modern és gyünyörű a kilátás. Rálátni többek között a hatalmas « kazán »-ra a túlparton, amiről a város a nevét kapta. 

Kazani Fehér Kremlin

Iszlám múzeum

Kilátás a sétányról

Azért ferde a torony, mert a fagerenda ami tartja, elkezdett korhadni és ezért megdőlt az egész.

A Nagymecset belülről és kívülről.

Amit még sikerült megnéznem ilyen rövid idő alatt, az a Szocialista Idők múzeuma, ahol rengeteg nosztalgikus tárgy van felhalmozva a Szocializmusból. Bár nem éltem benne, de én is hallottam már a Krokodilos dalról, a Csiburaskáról vagy a Nu, Pogodí farkasról. Néha kicsit olyan érzés volt, mintha kiállították volna a nagyszülők pincéjében levő tárgyakat. 

Aztán este, mikor kezdett hideg lenni, beinvitáltak a vodka múzeumba. Na ott volt kóstoló is, méghozzá egy olyan alkoholból aminek a neve oroszul самогон, « samogon » és engem nagyon nagyon emlékeztet a magyar házipálinkára. Miután elmagyarázták a vodka készítésének történetét, Rettegett Ivántól kezdve, Nagy Katalinon át egyészen Leninig, leültettek egy asztalhoz, három HATALMAS pohár « samogon » elé. A másodiktól kezdve nem emlékszem a magyarázatra, amit a vezető az italhoz fűzött. Szerencsére adtak mellé harapnnivalót is, valami soka féleséget, csak az volt a fura, hogy fekete volt, meg természetesen kovászos uborkát. Mondhatom, nagyon vidáman léptem ki a múzeumból és már egyáltalán nem fáztam. A sors iróniája, hogy pont ebben a pillanatban hívott fel egy kanapészörfös, hogy csatlakozna hozzám, mert meg akarja mutatni a várost. Rövidesen meg is érkezett 2 haverjával együtt… én addig vettem gyorsan egy üveg vizet és igyekeztem kijózanodni. Mivel ők fáztak, úgy döntöttek kocsival járjuk körbe a várost. Úgyhogy egy esti kocsikázás keretein belül elmagyarázták Kazan történetét és fontosabb helyeit. Nem állítom, hogy mindenre emlékszem, sem azt, hogy mindent megértettem- Kazanban mintha kicsit nehezebben érteném az oroszt, mint Nijniben-, de nagyon aranyosak voltak tele jó szándékkal. És még haza is vittek kocsival, ami elég nagy szerencse, mert nem vagyok biztos benne, hogy volt még busz ilyen későn, meg abban sem, hogy odataláltam volna-e. :D 

Vodka múzeum

Készül a самогон

Tatárföldön egyébként minden két nyelven van kiírva, meg a busz is két nyelven mondja be a megállókat : oroszul és tatárul. Pedig nem beszél mindenki tatárul, a kanapésaim akiket megismertem például igazi vérbeli tatárnak tartják magukat, mert itt születtek, de nem tudnak tatárul és nem is muzulmánok. A tatár tulajdonképpen egy etnikai kisebbség Oroszországban, egy a sok közül, hiszen az orosz állampolgároknak csak egy kis része orosz etnikailag, a többiek mindenféle más nemzetségből valók mint tatár, csuvas, csecseny, baskhir stb. A tatár nyelv is tök érdekes, a török nyelv családjából való, de a hangzása engem a héberre emlékeztet leginkább. 

Céklaleves, krumpli és fűszeres babos izé meg a krumplipürével töltött lepény.

A tatár konyhának csak töredékét ismertem meg, de az feltűnt, hogy sok bárányhúst esznek, imádják ezeket a hússal töltött kis cipókat meg a kebabot. A legérdekesebb, amit megkóstoltam az a « csák-csák » nevű édesség. Apró kis kukac formájú, karamellel bevont izé. Nagyon édesnek néz ki de igazából nem is annyira édes. 

чакчак

Krumplis lepény.

Egy hétvége alatt nem lehet mindent megnézni, de igyekeztem és nagyon tartalmas 2 nap volt. Hazafele a vonaton nem fekvő, hanem ülőhelyet vettem-olcsóbb volt. A sok séta és a fárasztó hétvége miatt vagy talán megszokásból, de ülő helyzetben végig aludtam az egész utat, a mögöttem ülő, fülembe horkoló asszonyság ellenére is.

Színes mecset

Kazan jelképe

Lenin elvtárssal.

Kremlin a napsütésben