Három év után újra itt vagyok.
Peruban.
Megint ide sodort az élet, a perui
télbe: júliusban érkeztem és két hónapot töltök itt. Főként
Limában, illetve a környező régiókban.
Most azonban más módon, más
formában, mint 3 évvel ezelőtt: nincs hátizsák a hátamon, nem
sátor a házam, nem alszom a tengerparton, nem stoppal utazom és
nem kézműveskedésből élek... sok a különbség. Viszont ha
lehet, most az előbbieknél még közelebbről, igazán testközelből
tapasztalom meg Perut: egy perui család tagjaként.
Nagyon szerencsésnek érzem magam,
hogy itt lehetek, és -- bár most más dolgokról -- de már most
rengeteget tanultam. Azonban itt is hozzá kell szokni pár dologhoz,
amik nálunk Európában nem így vannak, vagy nem is léteznek:
Az itteni tél nem hideg, maximum 8-10
fokig süllyed a hőmérséklet, és a peruiak már majd megfagynak.
Viszont ez nem az a száraz, kontinentális hideg amit mi ismerünk:
itt a Csendes óceán partján ez egy nedves, ruhákba bekúszó
hideg, ami a csontig hatol és folyamatosan hidegen tart. Úgyhogy
bár nem hittem hogy fázni fogok egy ilyen "enyhe" télben,
már sikerült megfáznom és azóta is több réteg ruhában
vagyok folyton. A város is szürke ködbe burkolózik, az itt levő
hideg Humbolt áramlat miatt. Nagyon magas a páratartalom, 98 %
körül (a helyiek szerint). A ruhák szinte mindig nyirkosnak
tűnnek, és az eső is valami érdekes jelenség: nem is látni hogy
esik, nevettem is mikor sopánkodtak a limaiak hogy ma egész nap
esett, pedig kb 4 csepp esőnek tűnt nekem. Ilyen kicsi porszerű
láthatatlan csapadék ez, viszont minden vizes lesz utána: az
autók, a föld, a ruháink.
A másik, amihez az itteniek hozzá
vannak szokva, a folyamatos földrengés veszély: nagyon gyakran
vannak kisebb földrengések, és a Richter skála 5-ös fokozata
alatt már nem is nagyon zavartatják magukat az itt élők. Ha ennél
nagyobb rengés van, elindulnak ki a házakból, parkokba, nyílt
terekre, hogy ha összedőlnének az épületek, ne temessék be
őket. Bár elvileg az épületek, főleg az újak már
földrengés-biztos módszerekkel vannak építve, illetve minden
házban van egy helyiség ami elvileg jobban ellenáll a rengésnek:
nálunk a fürdőszoba. Oda kell bemenekülni ha az ajtó nem nyílna
ki, mert már elmozdult a föld és a zár is.
Ez elég félelmetesnek hangzik,
ráadásul mióta itt vagyok már állítólag két rengés is volt,
az egyiket átaludtam, a másik alatt egy könyvesbódéban voltam
aminek a padlója egyébként is mozgott: tehát összességében
egyiket sem érzékeltem, de a helyiek igen, és nem ijedtek meg
túlzottan: Richter skála szerinti 3-3.5-ös rengések gyakran
előfordulnak, nem is nevezik őket még földrengésnek "Terremoto"
hanem csak "tremblor" kis rengéseknek. Az újságban
olvastam másnap hogy a régióban 3 rengés is volt mindegyik 4-es
fokozat alatt, megírták hol az epicentrum stb nagyon fura, hogy ők
így élnek nap mint nap... 8-as fokozatú rengés pedig utoljára a
70-es években volt.
Egy nagyobb földrengést tsunami is
kísérhet, ami valószínűleg hatalmas károkat okozhat, hiszen itt
van Lima (ami mellesleg egy 10 milliós város) szomszédságában a
Csendes Óceán partja, ahol már földrengés nélkül is hatalmasak
a hullámok. Fontos szabály, hogy földrengés esetén el kell
távolodni a parttól, végig az óceán mentén evakuálási lépcsők
vezetnek az autópálya fölött a város fele, hogy minél hamarabb
elhagyják a partot az emberek. Az autópálya is a part mentén
halad, és állítólag ha földrengés jelentkezik, megállítják a
forgalmat, ki kell szálni a kocsiból, otthagyni és gyalog
menekülni. Ez az elméleti rész, aztán hogy a gyakorlatban a
pánikkal ötvözve, hogy nézhet ki a helyzet azt nem tudom és nem
is akarom megtudni. 
Még egy dolog, amit elég nehéz
megszoknom, főleg miután hozzászoktam az egyetemista egyszerű és
olcsó étkezéshez: itt az étel van a közpotban. Napi 4-szer
eszünk, hatalmas adagokat, változatosan, egészségesen, minden
friss, minden természetes. Itt a szegények is jókat esznek. Itt
senki nem éhes, itt nincs éhínség (egyébként amióta az
ősidőkben elkezdték a krumpli, a kukorica, a gyümölcs
termesztést azóta itt éhség sosem volt). Peru alapjába véve
Dél-Amerika leghíresebb gasztronómiájával rendelkezik és erre
nagyon büszkék is az itt élők. Az emberek az ételekről
beszélnek egymás közt, a nők arról ki mit hogyan főz, a férfiak
arról ki mit evett, kinek a felesége főz jobban. Büszkeségük az
étel, és nem telhet el egy nap sem anélkül, hogy leültek volna
minimum 3-szor egy nap, hogy belakmározzanak: reggeli, ebéd,
vacsora, de sokan beiktatnak még egy uzsonnát is 5 óra körül. Ha
épp nem otthon vannak, akkor is a város bármely pontján kapható
MENÜ, olcsón, kb 7-10 soles (2-3 euro) ami tartalmaz a főétel
mellett egy levest vagy előételt, desszertet és egy pohár üdítőt,
legtöbbször chicha morena-t (feketeszemű kukoricából készített
üdítő). Itt nincs fagyasztott, zacskós étel, gyorskaja,
pizzarendelés, konzervek stb. Itt minden a piacról jön, ahol
minden friss, még rajta a föld, hatalmas a választék, gyümölcs,
zöldség; csak krumpliból 5000 különféle létezik Peruban. Nem
is sovány az átlag alkatú ember itt, viszont kövérnek sem
mondható, mert az élelmiszerek mind természetesek és
egészségesek, nem pedig zsírosak és tartósítottak. Az ételen
belül is a hús a legfontosabb: minden étkezéskor (főleg ebéd és
vacsora) kell hogy legyen hús vagy hal a rizs vagy a krumpli
mellett. Minden féle húst eszünk itt marhát, disznót, csirkét,
kacsát, birkát, lámát, alpakát, tengerimalacot. Igen, híres
perui specialitás a tengerimalac, úgynevezett "CUY".
Halakból is rengeteg féle van, a finom tengeri halak mellett,
folyami halakat is esznek az Andok folyóiból: a magashegyekben
főleg pisztrángot. Nem tudom miért, de valamiért a hal itt
népszerű reggelinek is: egyik nap a reggeli kávé mellé letettek
elém egy egész sült halat: a feje, a farka mindennel együtt
egészben. Ez volt a reggeli kenyérrel.
 |
| Tengeri malac sült |
Reggel gyümölcslevet is csinálunk
gyakran: az 1000 féle gyümölcsből az egyiket bele a turmixgépbe
és kész a gyümölcslé: papaja, marakuja, mango, ananász,
carambola, csirimburi, és még egy csomó finom gyümölcs amiknek
nem ismerem a nevét, és még sosem láttam. Emellet egy nagyon
fura, sűrű, darabos, fehéres-szürkés folyadékot is isznak,
bizonyos Quaker-t, amit állítólag nagyon egészséges, de
szerintem senkinek sem ízlik igazán, mégis mindenki átesik rajta
reggelente, ezért én is igyekszem legyűrni, és megszeretni, de
egyenlőre nem nyerte el a tetszésem.
Már nagyon sok perui ételt
megkóstoltam, sőt igyekszem megtanulni az elkészítésüket is,
bár Európában nem minden hozzávaló található meg. Lelkes
tanonc vagyok és kóstoló, szerencsére nem vagyok válogatós, bár
néha nagyon fura dolgokat eszünk, de amíg a gyomrom bírja,
megküzdök velük. :)
Az utcai közlekedés sem a megszokott.
Eddig is tudtam, hogy oda kell figyelni, és hogy vannak a városnak
veszélyes részei, ahol kirabolhatnak és eddig sem rohangáltam a
pénztárcámat lobogtatva. De most, hogy egy helyi családdal
vagyok, akik tudják mi az ábra, még fokozottabban érzem ezt a
folyamatos tartást a kirablástól, azt mondják Lima sokat válozott
az utóbbi években, és veszélyesebb lett. Ha autóval vagyunk, az
ajtókat be kell zárni (piros jelzéskor ugyanis özönlenek az
árusok és próbálják az autó ablakánál eladni a portékákat),
ablakokat felhúzni, parkolás után pedig kormányzár, riasztó sőt
néha még az akkumlátort is lecsatlakoztatjuk, ha éjszakára
hagyjuk valahol az autót. 
Gyalog is mindig gyorsan kell menni,
mindenki rohan, az autósok nem várnak, elgázolják a gyalogosokat,
ha nem igyekeznek. Mindig csak a minimumot visszük magunkkal, minden
értéket otthon hagyunk, útlevél, papírok stb, csak kevés
pénzzel ajánlott útnak indulni. A tömegközlekedés borzalmas,
mint minden nagyvárosban, de itt talán még jobban, ugyanis 10
millió emberre csak egy metróvonal van, ami a városnak csak a
keleti részét szeli át. Mindenki más busszal, kocsival,
kombikkal, motorokkal, taxikkal és motoros taxikkal próbál
közlekedni. Mikor tömeg van a buszokon meg a metrón (kb mindig
tömeg van) gyakori a zsebtolvajlás, mindenki magához szorított
táskával vagy zsebre tett kézzel utazik. 
Egyébként, ha kérnének sem vezetnék
autót soha Limában. Mintha nem léteznének szabályok, a dzsungel
törvényei uralkodnak: az erősebbé, a bátrabbé az elsőbbség.
Folyamatos a dudálás, nem indexelnek, a tükröket alig használják,
hihetetlen számomra, hogy tud mégis működni a közlekedés, de
működik, csak teljes a káosz néha. :D
Azért szeretem ezt a káoszt, a szín
és illatkavalkádot, az árusokat az ezer féle gyümölcsöt, a
pörgő spanyolt, a házakból, éttermekből kiszűrődő zenét és
a nyüzsgő, zajos Dél-Amerikát. Hiányzott. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése