Egy kis Oroszorszàg... Szentpétervàr!

7. nap:

Reggel hatra értünk Pétervárra.

Kopogtak finoman keltett a kalauz. Kiszédelegtünk a Pétervári hűvös reggelbe, most kellett a pulcsi is. Az Airbnb-s vendéglátónk jelezte hogy 12-kor foglalhatjuk el a szobát, ezért volt időnk, beültünk egy kávézóba enni, és vegetálni. Felkészültünk a látnivalókból. Már 10-kor elindultunk vmi piszok hosszú metró úttal kiértünk egy kertvárosba csupa 27 emeletes közé. Csomagokkal nagy nehezen nekiindultunk felfedezni a szállást. Előtte még az állomáson metro bérletet vettünk és pénzt váltottunk. Szentpétervár olcsóbb, koszosabb, kevésbé biztonságos, és lazább, mint Moszkva. Nem is olyan gazdag, itt már vannak koldusok, öregek és szegényebbek, de az életkedvük jobb. No 12-re sikerült elfoglalni a szállást, nem egy rövid táv és út volt, a belvárostól is messze, de legalább a külvárost is látjuk. A lakás a 26-dik emeleten egy még épülő lakótelep (magyar szemmel város!) emeletesházai  egyikében van.

Gyors zuhany után úgy döntöttünk megnézzük a vasúttörténeti múzeumot, és visszajövünk korán lefeküdni. Ember tervez...11re értünk haza este.

Kifelé felfedeztük a Pétervár buszt, majd írok még róla, így viszonylag hamar beértünk a központba a Nyevszkij proszpekthez. A metro itt is műemlék metro, tán még szebb mint Moszkvában.
Hamar megtaláltuk a múzeumot, egyébként ez is giga, a kertvasútnál is nagyobb modellekkel mutatja be a vasúti bigyók működését, de a vasúttörténet nagyon érdekes volt a Transzibéria meg a Ladoga tó jegére fektetett sínek története.

Aztán sétálgattunk a metro felé és közben jó pár bejelölt látványosságba botlottunk, így láttunk székesegyházat a híres Gosztinyica Dvorecet ami egy emeletes Árkád sor üzlet, de akkora, hogy Pécs belvárosa beleférne! Itt is óriásiak a méretek, de itt még mindig komoly kultusza van Leninnek is, és sem Moszkvában sem itt nincsenek ledöntve a Lenin emlékek sarló kalapácsok. Ellentétben a közhiedelemmel a vörös csillag is még ott ragyog mindenütt, és sokan Leningrádnak mondják városukat. Itt nincs olyan nagy tömeg - "csak" 5 milliós a lakosság, és az emberek is nyitottabbak, kedvesek, és végre van angol felirat is sok helyen, sőt a pincérek is beszélnek angolul. Megnéztük a Kazah Székesegyházat ahol Kutuzov, a Napóleont legyőző hős van eltemetve, és elsétáltunk a Megváltó Jézus templomig árusok, önkéntes rajzművészek, fiatal zenészek, táncosok között. Olyan mint Nizzában este a parton. Performanszok, virtuóz bemutatók, beatboxosok, jól elment az idő. Ehhez képest elég gorsan visszaértünk a szállásra, és holnap nagy útra megyünk, megnézzük a Borostyánszobát!

8. nap

Azt határoztuk el, hogy egyik nap a városban a másik nap a városon kívül tekintjük meg a látnivalókat. Érdekes, egy vadi új emeletes ház vadi új lakásában lakunk, de a fürdő nincs beépítve, meg a konyha sem. mintha csak a 4 falat bérelted volna ki. Lehet hogy Oroszban ez a szokás? De van melegvíz, sötétítő függöny és ágy. A függöny itt azért kell, mert este 11kor még nappali világosság van, és hajnali 4-kor megint. Közelednek a fehér éjszakák, és ez nagyon izgalmas, bár jól megkeveri az időérzékünket. Hoztunk jó meleg cuccokat, de ma is 30 fok körül volt, majd meg sültünk. A nap nagyon éget, de ha lemenőfélben van több fokot esik a hőmérséklet.

A Borostyánszoba- lesifotó.

Reggeli után elindultunk a borostyánszoba felé. Ez cirka 1,5 órás unalmas utazás lett metróval és busszal. De nagyon segítőkészek voltak akiket megkérdeztünk így még fél óra gyaloglással odaértünk Erzsébet és II Katalin nyári rezidenciájához. Nem akarok beszélni arról amit nem lehet szóban elmondani. Csodás, gyönyörű, gazdag és nagyszabású. Fantasztikusan szép és vigyáznak rá annyira, hogy mindenütt őrökkel felügyelik. A Park is hatamas és az idő gyönyörű volt a termek káprázatosak, árnyas fák madárcsicsergés a parkban, és tisztaság. Rádfütyülnek ha fűre lépsz. Azt is láttuk, hogy miből kellett ezt újjávarázsolni a háború után. Egész nap mentünk gyalogoltunk fotóztunk nem ettünk csak vizet ittunk. Megkergettünk egy varjat, mert egy fészket akart kirabolni és a kismadarak nekünk jeleztek, később meg varjak kergettek me minket, mert volt a földön egy nem repülő varjúfióka és túl közel mentünk. A mókusok az ember kezéből ettek, szóval kalandos volt. A palota és gazdagsága pedig érthetővé tette, hogy bár éretlen munkás-polgári osztály volt Oroszországban miért épp itt tört ki a forradalom. Elfáradtunk, de nem bánom megérte! Mellette van a Sándor palota amit felújítanak, nos azt is sikerült lefotózni a barokk mellett egy csudaszép klasszicista kastély, ennek a parkjában is bóklásztunk. Este 10re értünk haza…

9. nap

Ma elmentünk a Dosztojevszkij házába. Busszal mentünk, itt leintős a busz. Leinted, megáll és ha szólsz kirak. Nagyon praktikus. Aztán elmetróztunk a Dosztojevszkaja állomásra. Az itteni metrók sokkal ízlésesebbek de nagyon eredetiek. Sztálin halála előtt csak egy vonal épült fel, az igazi Sztálin barokk, a többi sem épp egyszerű, de nagyon szép elegáns és letisztult a díszítés. Leningrád legfőbb és legtöbbször használt díszítő eleme az ötágú csillag, mindenütt látható hídon korláton házakon kerítésen, épületeken. És Lenin. Nem hittem volna, hogy ennyi és ekkora Lenin szobrok még léteznek, de itt bizony nem döntötték le őket, és a metróban is tisztelik.

Szóval megérkeztünk a célhoz de még nem volt nyitva a múzeum, mert 11.000 kor nyitnak, így bementünk a szomszédos piacra körülnézni. Hát fantasztikus a gyümölcsfelhozatal Tadzsigisztánból, Azerbajdzsánból, és a szárított gyümölcs és magvak Grúziából. A savanyúságok is onnan. Egy nénivel szóba elegyedtünk, elmondta, hogy a nővére férje is magyar, és Tadzsigisztánban volt kirendelt mérnök a férfi, és már kettős állampolgárok de Mo-n élnek. És megkínált savanyú uborkával, meg savanyított izével, ami mint kiderült savanyított fokhagyma szár volt. Mindenki megkérdezi honnan jöttünk, és ha megmondjuk, azonnal beszélnek hozzánk (oroszul), és mesélnek családi vonatkozásokat, meg engednek alkudni. De sokan értetlenül állnak a nyelvünk előttt, milyen nyelv lehet ez :-)

A Dosztojevszkij múzeum az irodalom és Dosztojevszkij hívők szentéje, a lakásmúzeum nagyon eredeti tényleg ott él még benne az író fejedelem.

A múzeum után eldöntöttük, hogy kimegyünk megnézni az Aurora cirkálót és környékét Petrográdot. A Lenin állomáson szálltunk le, hatalmas Lenin mozaik,szobor és szökőkút- impozáns. A csalódás akkor ért, mikor kiderült nincs ott az Auróra, mert 2014 óta felújítás alatt van, és csak jövőre fog újra teljes szépségében a nézők rendelkezésére állni.

Megnéztük kívülről a Szmolnijt, a Haditengerészeti főiskolát és a Néva mentén elsétáltunk a Péter-Pál erődig. Itt sok minden tervbe volt véve, de elfáradtunk nem volt egy rövid séta. Az erődben minden múzeumért 300 rubelt kértek, de volt vagy 10 múzeum. Úgy döntöttük kihagyjuk. A Börtönt néztük meg és a Péter-Pál Székesegyházat ahol a Cárok vannak eltemetve. No meg minden épületet kívülről, meg a Névát a túlsó part szemkápráztató látképével, a Trockij Hidat, ágyúkat, kínzó eszköz kiállítást, meg avantgard kiállítást. Olyan ez mint a Zsolnay negyed nálunk. Hatalmas kiállító terek de nem lehet kihasználni, ha mindenért pénzt kérsz. Pedig a 0-ból építették újra a háború után. Csodásan szép tiszta minden. Én ettem egy "igazi orosz"HOT DOG-ot. Többet nem fogok. A mustár édes volt benne... Megnéztük a híres I Péter Cárt ábrázoló szobrot, amit a leírások alapján készített a művész. Egy deformált test lett belőle. És láttuk újra a Nagy Péter faházat is, meg egy Mecsetet. Voltak a Névában fürdőző emberek, a fövenyen fürdőruhában strandolók az erőd tövében. Sztem 10 fok alatti a víz, de igazán eredeti népség ez a pétervári. Végül találtunk egy kellemes helyet amit a Brinza sajtról neveztek el, így rossz már nem lehet. Csibureket ettünk én sajttal tötöttet. Ez egy félbehajtott palacsinta de olajban kisütve és vajas tésztából. Jó volt. Végre itt adtak vodkát is, és Brinza nevű sört ittunk. Utolsó erőnkkel elmentünk a metróig, ami egy földre szállt csészealjat formáz. Aztán haza : estére nagyon lehűl a levegő, és megint észbe kellett kapnunk, hogy 11 óra van és este de tök világos.

 

10. nap

Ma "pihenés" képpen kimentünk Repinóba, Repin házát megnézni, és a tengerparton feltöltődni. Ez volt a terv...Reggeli után metro, majd átszálltunk a Repinóba induló buszra. Iszonyat meleg volt vagy 30 fok. Az út jó 40 perces, amit végig álltunk, annyira tele volt a busz.

Nagyon megkönnyebbültünk, mikor leszálltunk, mert leülhettünk és pont Repin háza előtt! Kis pihenés után egy csodásan romantikus kertbe kerültünk, majd pár percre rá megláttuk az illatozó fenyők között Repin villáját. (ha nem tudod ki az keress rá : Volgai hajóvontatók, Retteget Iván és fia, Levelet író tatárok). Ezt a kis fából épült villácskát maga a művész építette és itt töltötte az időskorát festéssel és bohémkedéssel. Saját tervezésű műteremmel. Nagyon bensőséges kis ház és múzeum. Most döbben rá az ember, hogy egy történelmi mű megfestéséhez mi minden szükséges a jelmezeken, a tanulmányokon át. Itt nem volt eredeti festmény, csak tanulmányok. De lenyűgözött, hogy hogyan lehet emberi érzelmeket így lefesteni. Maga Repin  is különc volt, nem tartott szolgát, a házában ha beléptél egy felirat fogadott, hogy vedd le a kabátod egyedül, meg egy gong, hogy gongass, és gyere be egyedül, ami az akkori Oroszországban elég egyedinek számított.

A másik érdekesség, hogy a kis dácsában, a mai múzeumban 10 ember dolgozik. Minden szobában egy ügyelő néni, lent egy ruhatáros és egy őr meg egy boltos. A kiállítás megtekintése után kimentünk sétálni a ház körüli parkba, ami vadregényes, kis patakokkal, megnéztük a kutat, amiből Repin ivott, és a sírját, ahova eltemették. Megjegyzem, mint az egész város ez is porig égett, de újraépítették. Pedig Pétervár házainak 15%-a műemlék. Ez egyenlő Velencével!.

A park után elmentünk megkeresni a tengert, és kis séta után elénk tárult a Balti tenger kis Finn öble. Meleg volt, többen is strandoltak, bokáig ért a homok, hát mi is kipróbáltuk a vizet, ami meglepően kellemesnek tűnt úgy térdig. Tovább nem mentünk be. Sajnos elég koszosnak tűnt és barnásnak a barna homok miatt. Aztán felkerekedtünk mert csak du 3 volt, és elhatároztuk, hogy visszamegyünk a városba, és megnézzük Repin műveit eredetiben is az Orosz múzeumban. Potom 40 perc buszozás és ugyanennyi metrózás után felmentünk a lépcsőjén a Sándor palotának és előttünk volt eredetiben A Volgai Hajóvontatók, és a többi, hatalmas kép. És ha már ott voltunk, persze megnéztük a többi "nagy" híres képét is. Aljvazovszkit a tenger festőjét, Shisint, Buljakovot, Levinyt, és a moderneket . Amíg este 6kor zárórakor ki nem rakták a szűrünket. A palota mellett van egy park ott kajáltunk valami borzalmat pirogként, és kvassszal leöblítettük, és elindultunk Leningrád fő attrakciója felé a Téli Palotához. Bementünk az Ermitázs előcsarnokába mosdóba, és érdeklődtünk a jegyek felől : itt kiderült, hogy holnap (minden hónap első csütörtökjén) mindenkinek ingyenes a belépés! Holnap bemegyünk. Aztán átsétáltunk a téren, láttuk az Admiralitás Arany tű tornyát, Przezsinszki szobrát, aki "felfedezte és meghódította az oroszoknak belső Ázsiát. Elmentünk az Izsák Székesegyház mellett, majd I Nikolaj cár szobra előtt, és végignéztük a város szebbnél szebb szecessziós, klasszicista, copf stílusú épületeit, és persze az orosz furcsaságokat.

11. nap

Nem így terveztük, hogy egy egész napot ott töltünk az Ermitázsban, de...csütörtök a hónap első csütörtökje volt, így ingyenes a belépés. Kihasználtuk. Már 10-re ott voltunk a 11-es nyitás előtt. Hosszú sorok a Téli Palotánál..Nem álltunk be, leültünk vártunk. Egyszer csak megnyíltak az ajtók, és betódult a tömeg. Azt a futást és harcot a bejutasért! Igazi Téli Palota ostrom volt. De mi jól helyezkedtünk a második adaggal bejutottunk. Némi biztonsági ellenőrzés után, kaptunk egy térképet és írány...Rengeteget fotóztunk (ugyanis megengedik), de persze az élményt nem adja át. Gazdagság felsőfoka, meg ízlés, meg tudás meg hihetetlen mennyiségő kiállított tárgy. Azt mondják 22 km-t gyalogol ha valaki végigjárja. 600 terem tele képpel szoborral műalkotással, bútorral...hihetetlen! 3 emeletből kettőt jártunk be. Egyetlen hátulütője volt a dolognak, rengetegen voltak, így igyekeztünk kikerülni a tömegesen látogatott helyekről, és a végére hagyni a fontosakat. Fél 12-től este 6ig állva, étlen, szomjan. De észre se vettük hogy telik az idő. DE! A Tretyakov is és a többi múzeum is jobban tetszett. Ez a hihetetlen mennyiségű és minőségű tárgy nem ember léptékű. A falon híres emberek festményei, a padlóébenfa, a fal márványdombormű, a csillár aranyozott kristály a képek közt szobrok...nagyon nehéz befogadni a szemnek, az agynak. A kevesebb több. Plusz a tömeg. Viszont láthattunk eredeti Michelangelót, Davincit, Rembrandtot, Rubenst, Tizianót, Raffaelót, Tintorettót, Giottot, Veracrust hogy csak az ismertebbeket említsem a cár trónját, tróntermet, báltermet, kristálytermet, étkezőt, fogadót, és malachit carrarai márvány arany ezüst kristály porcelán drágaságokat. Láttuk a híres arany pávát, mely akkora mint egy autó. Láttuk az első orosz cári autót...

3 óránként leültünk 10 percet pihenni. Egyszer megittunk egy kávét aztán tovább. Az alsó szinten görög ókori vázák, az eredeti görög és római márványszobrok az istenekről, egyiptomi múmiák, szarkofágok, föníciaiai krétai kultúra. Például kész faltöredékeket láttunk piramisokból, és az egyik Kariatűdát az Akropoliszról. De a legérdekesbb rész a szibériai és korai távolkeleti kultúra kiállítása volt a 2.3-sz-ból, amikor mi is elindultunk Hont foglalni. Fantasztikus volt ez a ritkán ismert kultúra és jó érzés volt, hogy visszaköszöntek ismerős motívumok, mint a csodaszarvas, vagy a nemez ruha. Egy sírt tártak fel megmúmiásodott párral, lovaikkal, kincseikkel. Csuda érdekes volt.

A Teremőr rakott ki végül az Ermitázsból. Este vacsira hívott egy Grúz étterembe a Dóri egyik Lengyelből ismert Pétervári barátnője. Finom volt, éhesek voltunk, megkóstoltuk a gránátalma bort. Angol-orosz nyelven folyt a társalgás. Sajnos az angol jobban megy. Aztán még végig sétáltunk a Kátyával a kivilágított téren, és megnéztük az örök lángot, ami ugyan minden Orosz városban megemlékezik az elesett hősökről, de itt Péterváron különös jelentőséget kap.

 


12. nap

Ma Péterhoffban, Észak Velrsaillesé-ben voltunk. Itt is a fényűzés magas foka az arany ébenfa, gyöngyház, borostyán, márvány tobzódása, csodásan berendezett kastélybelsők. De a fő látványosság a Park és a benne lévő 20 körüli szökőkút. Istenem csodaszép volt, bár este hatkor egy opera kíséretében lezárták őket, mi még 8ig ott maradtunk hisz maga az angol és francia és japán kertek csodás virágok is impozánsak. Hajóval mentünk ki, így sok más érdekességet is láttunk, a régi Leningrádi hajógyárakat, az épülő gyorsvasutat, felhőkarcolókat. Jó idő volt 20 perces út. Utána leckét vettünk sorbaállásból a jegyekért a parkba, majd a kastélyba. Nem semmi sorokat kell végigállni de külföldiként semmi infód nincs miért állsz ott, jó helyen vagy-e, bemehetsz-e. Mázlink volt hamar bejutottunk. A Kastély után a Parkban ettünk egy marozsennojét, de miután a hajó és belépők húzósak voltak, másra nem költöttünk. Vissza busszal mentünk. Ja a csodás parkból rálátni a Leningrádi atomerőműre! Egyébként nem az a csoda amit bemutattak itt nekünk, hanem az, hogy  miből hozták ezt létre. Megnéztünk egy fotókiállítást ami arról készült, mit hagytak maguk mögött a németek, és hogy és hogyan menekítették a műkincseket. Ma államközi megegyezés van, hogy kölcsönösen visszaadják a masikét, sőt a németek még anyagiakban is segítik a helyreállításokat.

A metronál kajoltunk én orosz hússalátát, mert elegem van az állandó töltött tésztákból, Dóri Blinjint (palacsinta) evett.

Aztán még kimetróztunk a Vaszilij szigetre, ahonnan csodás a rálátás a városra, fotóztuk a szfinxet, és persze végre! a fő szentpétervári látványosságot, magát I.Pétert a bronzlovast. Most itt hajnali 1 óra van, így érünk haza, de az ég alja még mindig világos. Búcsúzunk Pétervártól, holnap visszavonatozunk Moszkvába ahonnan majd indul a repülő Budapestre.

Nagy élmény volt Oroszország, és bár 12 napig meg sem álltunk, hogy bejárjuk a két nagyvárost, a töredékét sem ismertük meg ennek a hatalmas országnak.