A Holt Tenger, a sivatag és az élet a természetben

 

Meditation circle

Az izraeli utazásom befejezéseként írni szeretnék még egy kicsit az utolsó ott töltött heteimről, merre keveredtem el Jeruzsálem után, mi lett miután bejártam a sivatagot, meditáltam, láttam a tengert, megjártam a jeruzsálemi Siratófalat, a bazárt, a kibutsokat és annyi jó ember segített minden fele, hogy továbbra is egyszerűen, helyiekkel, kevés pénzből utazhassam és ismerhessem meg a kultúrájukat.

Szóval elmentem egy időre a természetbe élni. Egy Luzit nevű kis közösségbe, a Palesztin síkságokon, Jeruzsálemtől délre, Beit Shemesh várostól egy órára, egy mashavban (kisebb mint a kibuts, olyasmi mint egy kis falu) a hatalmas vidék közepén. Egy épülőben levő permakultúra farm, ahol egy kedves pár (buddhista meditáció oktatók) fogadnak utazókat, és mint ahogy a sivatagban is csináltam, napi pár óra munkáért cserébe kaptunk enni, és ott lakhattunk- persze körülményektől függően, itt például igen természet közeli körülmények voltak, de már hiányzott ez a fajta élet, ezért is szerettem volna eljutni erre a helyre. Tapasztalatból tudom, hogy ha néha pár napra/hétre/hónapra nélkülözni kell bizonyos dolgokat amik manapság sokunknak természetesek, mint az elektromosság, a víz, a hűtő, a kényelmes ágy vagy a tető a fejünk felett, akkor amellett hogy nagyon tanulságos, és magunkat is jobban megismerjük különböző helyzetekben, sokkal jobban értékeljük a későbbiekben amikor mindez megadatik.

Cif cif, a legközvetlenebb tyúk, akit ismerek.

Úgyhogy újra sátorban laktam (és még az is kölcsön sátor volt mert a kézipoggyászba sátrat sem hoztam Izraelbe), komposzt wc volt és kinti zuhanyzó (az volt a kedvencem ahogy szembe a vidékkel zuhanyozhattam, és nézhettem a tájat, csak egy egy birka sétált arra néha), öko szappant kaptunk, így minden víz amit használtunk a növényeket öntözte amikor elfolyt. Gyümölcsöket, zöldségetek neveltünk, voltak tyúkok – az egyik Cif-cif elnevezésű, aki kutyának képzelte magát, és folyton azt akarta hogy simogassuk és az ölünkbe ült, meg lopkodta a diót és mogyorót amit törtem. Egy ház építésén dolgoztunk – agyagból és sárból – rajtam kívül egy német srác dolgozott még a farmon, illetve a házépítésen egy- két Palesztin munkással dolgoztunk együtt, akik sajnos nem értettek angolul, csak arabul vagy héberül, viszont életem legfinomabb török-kávéit ittuk együtt reggelente, és szavak nélkül is megértettük egymást, amikor kellett. Esténként elkísértük őket a Palesztin határra, ahova izraeliek nem léphetnek be jelenleg, és szinte egy rendes ellenőrzött határ van kiépítve. A kollegáink reggelente 4-kor keltek és órákon át sorba álltak a Palesztin övezet határán, hogy nap mint nap bebocsájtást nyerjenek Izraelbe, ahol dolgoztak az építkezésen, velünk, és izraeli házigazdáinkkal. Minden nehézség ellenére, megkapják naponta a belépési engedélyt és átjárnak dolgozni, mert jobb a fizetés és több a lehetőség. Sajnáltam, hogy nem beszélgethettem velük töbet a történetükről, mert a helyzet Palesztina és Izrael között annyira összetett, és néha érthetetlen, hogy külön könyvet kéne róla írni.

A zuhany.

A kilátás a zuhanyból. :)

Majdnem egy hetet maradtam a farmon, építkeztünk, növényi komposztot talicskáztunk a területen, diót törtünk, vagy segítettünk a ház körül. A munka nem volt nehéz, csak picit monoton néha, és a nagy meleg eléggé megviselt, mert bár Izraelben mindig és mindenhol meleg volt (45-48 fokra is felment) jól fel is vannak szerelkezve, és általában mindenhol van légkondi: a házakban, a buszokban, a vonatokban, a karavánokban a sivatagban, mindenhol... persze a sátramban nem volt és a farmon sem, így dolgoztunk. Ráadásul a vizünk hőmérséklete is alkalmazkodott az időjáráshoz, (az ivó és a fürdővíz is rendszerint forró, meleg majd langyos volt) így a hideg vizet is megtanultam értékelni, amikor nem volt.... 

A szabad idő jól telt, nem volt internet sem számítógép, sőt áram sem, napközben csak az árnyékban ülve töltöttük az időt, sokat olvastam, meditáltam, írtam és gondolkoztam, aztán mikor elviselhetőbb lett az idő, elmentünk felfedezni is, sétáltunk és voltunk azokban a csodálatos és hatalmas barlangokban a Palesztin síkságon, ahol réges régen a Zsidók bújkáltak a Rómaiak elől. Most gyönyörű üres barlangok a természetben tele devenérrel és kaktuszsávos utakon lehet odajutni, persze odafigyelve nehogy beleesen az ember a hatalmas lukakba ami a barlang gyomrába vezet, néha 40-50 méter mélyen. Felfedeztük a helyi "strandot" is, ami egy nagy iszapos luk, tele vízzel- viszont ez a víz tiszta, friss és HIDEG! A föld mélyéről jövő víz, nem tudom pontosan milyen folyamatnak hála gyűlik így össze, de hideg és ezért imádta mindenki, a katonák is odajártak fürdeni, és a környékbeliek is néha megmártóztak. Így teltek a napok, ezeken a felfedező sétákon láttunk gyönyörű tájakat, érdekes növényeket és állatokat; papagájok repkedtek, kaméleon vonult át az úton, sakállak futkostak a távolban, és hatalmas pókokkal sőt skorpióval is találkoztunk néha. Éjjel, mivel nem volt áram, fejlámpával jártunk el a komposzt wcig vagy a vízlelőhelyig, mindig jól megnézve hova lépünk, és még szerencse hogy nincs bajom a pókokkal, és kígyókkal, ugyanis szerte a mezőn csak úgy hemzsegtek, és - számomra újdonság volt- a pókoknak a fejlámpa fényében éjjel csillog a szemük, mint egy gyémánt, olyasmi, mint a macskáknak, visszatükrözi a fényt. Úgyhogy fantasztikus látvány volt ahogy a földön pontokban, minden lukból egy kis gyémánt fénylett éjjelente, persze mikor közelebbről megnéztem minden fénylő ponthoz egy hatalmas 8 lábú szőrös test is tartozott... :) De örök törvény, hogy amíg én nem bántom őket, ők sem engem, úgyhogy igyekeztem nem rájuk taposni, és eljutni a sátramig.

Ha tehettem volna, tovább maradtam volna a farmon, mert bár nehéznek tűnt néhány körülmény- főleg a meleg és a szúnyogok éjjel- azt hiszem hozzászoktam volna hamar. Viszont nem volt olyan hosszú ez az egy hónap Izraelben, és volt még egy csomó hely ahova el szerettem volna jutni, egy viszont mindenképp.

 

A Holt Tenger.

 

És a szerencsém vagy az univerzum vagy akármi is küldte a jeleket, de pont meghívott az egyik barát a meditáció után az otthonába, ami egész véletlenül éppen egy kis kibutsban a Holt Tenger partján volt található. Felhívtam, örült, hogy meglátogatom, elmondta hova menjek, és másnap már indultam is. Megittam az utolsó török kávét az Izraeli házigazdákkal a Német sráccal és a Palesztin kolegákkal, búcsúztam és mentem. Jeruzsálemig stoppal. Izrael az egyik legjobb ország stoppolni, 5 percnél többet nem kell várni, valaki mindig elvisz. Bár megígértem otthon, hogy nem stoppolok Izraelben egyedül, úgyhogy főleg busszal jártam, de a kis falvakból ahol napi 1 busz jár, vagy annyi sem, olyan egyszerű stoppal eljutni a városokig, hogy nem hagyhattam ki. :P

Aztán egy kicsit kalandosan jutottam el a barátnőmhöz a kibutsba, mert a busz túlment a buszmegállón és kilométerekkel később a semmi közepén rakott ki. Úgyhogy ott álltam egy úttalan út mellett (nem egy forgalmas út persze) tőlem jobbra a sivatag, hatalmas nagy sivatag, valahol a távolban a Holt Tenger is látszott, balra pedig szintén sivatag, és valahol a távolban néhány Beduin sátor...telefonom nem volt, a kibuts sehol, a barátnőm várt rám a buszmegállóban, de azt sem tudtam merre van a buszmegálló, ráadásul ő mondta, hogy kijön elém, nehogy gyalogoljak még 10 percet sem, ugyanis a Holt Tengernél van a lehető legmelegebb egész Izraelben... 48 fok volt, mikor ott voltam.

Hát itt raktak ki a senkiföldjén.

Hát gyorsan felraktam a kalapot a fejemre, lecsekkoltam mennyi vizem van és meddig tudom beosztani, aztán igyekeztem leinteni egy autót hogy telefonálhassak... jött a szerencse és a segítő emberek (mondjuk gondolom elég szokatlan jelenség ha egy magyar lány egyedül a semmi közepén áll 48 fokban). Szóval nemhogy telefonálhattam, hanem csináltak miattam egy kört és elvittek a buszmegállóba, ahol várt rám a barátnőm.

Hát igen, így túl lehet élni a meleget. Légkondis kocsiból, légkondis házba, az udvarban medence, a hűtőben a behűtött dinnye (rengeteg dinnyét ettem Izraelben). A kis Kibutsban ahova elvittek (Beit HaArava) a kapuban katonák őrködnek, mert közel van a határhoz, és fokozottak a biztonsági ellenőrzések. Az otthonukban, mint családtagot fogadtak, bemutattak a családnak, a gyerekeknek, a szomszédoknak, a kutyáknak, külön szobát kaptam, finom kávét és ebédet. Rengeteget beszélgettünk (hiszen bár 10 napig együtt meditáltunk, csak pár szót beszéltünk az utolsó nap, és csak bizonyos energiák és érzések alapján lettem meghívva erre a csodálatos helyre) de most bepótoltuk, mindenről tudtunk beszélgetni. :) És persze arról a 10 napról is, mert elég élénken élt mindkettőnkben az egész. Annyi sok jóság, olyan jó szívű emberek, különleges volt az egész.

Hidegvizes forrás a sivatag közepén.

Bölcs tanácsokkal láttak el, pl hogy a Holt Tengerre csak késő délután, napnyugta körül menjünk le, mert a meleg kibírhatatlan előbb. Elvittek addig is néhány fantasztikus helyre, (persze légkondis kocsiban) leírhatatlanok azok az úttalan utak a hatalmas sivatagban, a kacskaringós ösvények, a semmi közepén, csak tevék és beduin sátrak, néha egy egy kibuts, ahova benéztünk, néha megálltunk és sétáltunk (max 5-10 percet lehetett kibírni) hogy megérkezzünk egy hideg vizes forráshoz a sivatag közepén, ahol az emberek hűsítik magukat. Jeges kávét ittunk az egyik kibutsban, szemben a Holt Tengerrel. Bejártuk a környéket, gyönyörű helyeken álltunk meg, és azok az utak a sivatagban.... ilyen helyeket sem láttam volna soha, ha nem visz el egy helyi ismerős a kocsijával és mutat meg mindent. 

Estefele pedig lementünk a Holt Tengerre, ami nem egy nyílt tengerpart, mint máshol, hanem egy őrzött strand, ami éjjelre bezár és katonák őrzik a partot, egyrészt a határ miatt másrészt, mert veszélyes egy dolog ez a Holt Tenger, meg is tudtam később miért. Még jobban fokozódott az aznapi szerencseadagom, ugyanis nem kellett kifizetnem az 55 shekel belépőt, amit minden turista kifizet, mert egy kibuts taggal érkeztem, akiknek ingyenes a belépés, minden hozzátartozójukkal együtt. :) Mázlista Dóri. 

Biztosan nem látszik, de az a pont ott a vízen én vagyok és lebegek.

Sétáltam lefelé a Föld legmélyebb szárazföldi pontja felé (a víz tükre 420 m-rel van a tenger szintje alatt) és minden lépéssel éreztem, hogy egyre melegebb és egyre sósabb a levegő, szinte égette az orrom a lélegzés. De ilyen apróságok nem állítanak meg, természetesen egyenesen belementem a vízbe, ami meleg volt és nagyon sós, és olajos érzést keltett a bőrön. Az alja agyagos volt csúszós tele lukakkal, mert mindenki magára keni ezt az iszapot, de akkor ámultam el igazán, mikor rájöttem hogy nem kell botladozva és csúszkálva begyalogolnom derékig legalább, hogy elmerüljek mint a Balatonban, hanem pár lépés után is szépen elengedhetem magam, mert valóban lebegek a vízen, tényleg nem merül el az ember, nagyon érdekes jelenség. Olyan könnyű, olyan hihetetlen.... így lubickoltam egy darabig, lebegtem a hátamon aztán a hasamon aztán az oldalamon, aztán egy csepp víz az arcomra fröccsent és megtapasztaltam miért is olyan veszélyes ez a Holt Tenger, miért nem hoznak ide gyerekeket, és miért zár be este 7-kor a strand, és őrzik katonák éjjel. Mindenki figyelmeztetett és mindenhol ki is van írva, hogy nehogy a fejed a vízbe tedd és nehogy a szemedbe menjen. Persze ahogy forgolódtam a vízen lebegve, belement egy csepp a szemembe, egy meg a számba. Kevésbé mázlista Dóri. De mindenki a saját tapasztalatából tanul. Borzalmas íze volt, a szememet meg nem bírtam kinyitni többé, max egy pillanatra hogy zöldes fényfoltokat lássak vele. Szerencsére nem nyeltem le, és csak az egyik szemembe ment bele, és rögtön hozzám úszott (vagyis lebegett) egy víziőr vagy katona aki megnyugtatott, azt mondta lazítsak, csukjam be a szemem és lebegjek, majd elmúlik... hát elég érdekes volt félig csukott fájó szemmel lebegni, és miután 5-10 perc is eltelt és még mindig zöld fényeket láttam, elkezdtem szépen kifele lebegni ahol a barátnőm adott édes vízet , megmostam az arcom és rögtön minden helyre állt. :)

De ha valaki itt éjjel fürdeni szeretne, felügyelet nélkül vagy véletlenül hason lebegve a súlya miatt belemegy a feje a vízbe, netán lenyeli, a só kimar mindent, halált is okozhat, voltak rá példák, ezért zárják le este.

A naplementét is a Holt Tengeren töltöttem, lebegtem, kipróbáltam én is az iszapot, nem is büdös és tök jó a színe! Megnéztem és lefotóztam "The lowest bar in the World" -418 méteren, és még sok mindent megcsodáltam amiket árultak, de szokás szerint ahol sok a turista, az árak a csillagokban, én csak nézelődöm, és tudom, hogy az élmény és a tapasztalat mindennél többet ér. Ja és hoztam köveket meg a hajamban (pedig bele se raktam a vízbe) még hetekkel később is egy sóraktár volt.

Ez nem egy strand ahova nap, mint nap lejárnak a helyiek, érdekességnek viszont fantasztikus a Holt Tenger, aki teheti menjen el egyszer az életben.

Hát így telt az utolsó hetem Izraelben, így jutottam el ezekre a helyekre, és ezek után már csak az utolsó hétvégém volt vissza amikor visszamentem a helyre, ami a legközelebb állt a szívemhez: a sivatagba. A közösségbe a Negev sivatagban, Gáza mellett, ahol az utazásom elején dolgoztam a szállásért cserébe. Úgy hiányoztak az ottaniak, olyanok nekem, mint az izraeli családom. A sivatag csendje, azok a naplementék és az a sivatagi hangulat. Szerettem volna elköszönni mielőtt visszarepülök Európába. Ott töltöttem az utolsó pénteki kiddush-t, a Shabbatot, együtt a közösséggel, békében szeretetben, nyugalomban. És a nyugalom Izraelben, a sivatagban, egész más, mint amit eddig annak neveztem. Nehéz volt elbúcsúzni, mindig az. A helytől és mégjobban az emberektől. De rengeteget tanultam itt, közelebb kerültem önmagamhoz, és tudom, hogy visszatérek egy nap.

Vasárnap felutaztam a fővárosba, Tel Avivba, ahol szintén egy meditációból ismert barátnál szálltam meg. A sivatag csendje után szinte sokkolt a nagyváros zaja, a koszos, személytelen utcák anonim arcok, rohanó emberek. De utazás közben gyakran megesik, hogy a kontrasztok sokkolják az embert, és minél jobban képesek vagyunk megérteni hogy minden változik, annál jobban el is fogadjuk azt.

Ezzel a leckével, és még sok másikkal, repültem haza Budapestre, miután átengedtek életem egyik legszigorúbb reptéri ellenőrzésén Izraelből kifele menet (kipakolták a táskám teljesen, minden zoknimat kiforgatták, (azt a kettőt ami volt) átlapozták a könyveim és rengeteg kérdést tettek fel). De nem volt mit találni, egyedül a fincsi török kávéimat kobozták el sajnos.

Azóta megjártam Pestet (ahol a reptéren meglepetés fogadtatásban volt részem a legjobb társaságtól a világon :)), Pécset, és pár nap múlva már az egyetemen ülök Franciaországban. Nehéz visszarázódni, de máshogy látom az életet, nem felejtem el, amit Izraelben tanultam, közelebb érzem magam a vad elefánthoz, türelemmel és kitartással szeretném folytatni a harcot, és remélem alkalmazni tudom a mindennapjaimban is a tapasztalatokat.