Jeruzsálemi élmények és Haifa tengerpart

Az utolsó bejegyzésemet még Izraelből írtam és a vége ez volt.

"Erdekes modon miota vege lett es ujra utazom hatamon az eletemmel, teljesen olyan erzes mintha az egesz univerzum osszeeskuvott volna, hogy segitsen. Olyan hihetetlen modon keveredek el hihetetlen helyekre es hihetetlen jolelku emberekkel talalkozom, leirhatatlan. Izrael nagyon draga orszag, de hetek ota egy shekelt sem koltottem. Es nagyobb biztonsagban erzem magam mint valaha. Nem tudom mi ez a varazslatos misztikus dolog, de egyenlore velem van, es mindenki visszamosolyog. :)

Most eszak Izraelben vagyok, Haifa nevu varos mellett egy kibutsban, holnap utnak indulok Del fele vagy a Holt tengerhez, meglatjuk, rengeteg tervem van merre hogyan, de ezt majd utolag irom le, mert ugyis mindig minden valtozik. :)"

Hát most már itthonról írok, és utólag próbálom meg leírni, sokkal nyugodtabban de nem kevesebb energiával és lelkesedéssel. Ahogy ezt olvasom mosolygok és azt kívánom, bár újra ott lehetnék ahol ezt írtam és újra élhetném az ez utáni heteket. Annyira csodálatos utazás volt, tényleg úgy érzem, hogy végigkísért ez a misztikus erő vagy szerencse vagy bármi. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak nehéz percek vagy hogy mindig minden tökéletesen ment és sosem kerültem nehéz helyzetbe... aki pénz nélkül, nyelvtudás nélkül (a héberem elég alapszinten maradt bár valamicskét már értek), egyedül és lányként próbál utazni egy ismeretlen országban, annak mindig lesznek nehéz helyzetei. De azokból is tanul az ember, és összességében annyival több volt most a pozitív élmény és a szép pillanat, hogy azt hiszem nagyon a szívembe zártam Izraelt és az ottani embereket, és remélhetőleg egyszer visszatérek majd oda is, hogy még jobban megismerjem őket. 

Szóval, visszautazom az időben: miután a 10 napos meditálás után visszakerültünk az életbe és a társadalomba, egészen hihetetlen élményben volt részem. Ugyanis a tizedik napon megtörhettük a csendet, és szép lassan elkezdtünk beszélgetni azokkal az emberekkel akikkel 10 napig együtt éltünk együtt ettünk, együtt meditáltunk, együtt küzdöttünk, szenvedtünk, mosolyogtunk vagy sírtunk, de mindeközben, - betartva a némasági fogadalmat- egy szót sem szóltunk egymáshoz. Nagyon érdekes volt, hiszen nem ismertük egymást, mégis éreztük, hogy valami összeköt minket, és hogy életünk legnehezebb napjait éltük meg együtt, egy szó nélkül, de mégis osztoztunk sok mély pillanatban. Annak ellenére, hogy csak én voltam külföldi, vagy lehet, hogy pont azért, mert tudták hogy én vagyok az egyetlen aki úton van, aki most nem haza megy, vissza egy bizonyos életbe hanem csak úgy megy, bárhova a bizonytalanba... vagy nem tudom pontosan hogy miért, de mikor elkezdtünk beszélgetni, angolul, sokakkal olyan hihetetlen energiát vagy valamiféle kötődést éreztünk, hogy végül többen meghívtak az otthonukba, felajánlották hogy szívesen látnak a kibutsukban, a házukban, a családjukkal, elvisznek és megmutatnak helyeket, és csak menjek és hívjam fel őket ha arra járok. És nem csak úgy mondták, tényleg szinte kérték, hogy látogassam meg őket. És megadták az elérhetőségeiket és hirtelen, 10 nap csend után, ott találtam magam Izrael közepén a sivatagban a hátizsákommal, konkrét tervek nélkül de tudva, hogy az ország szinte minden pontján van hova mennem, van egy otthon ahol valaki nyitott szívvel vár, és tényleg örömmel lát. 

Olyan különös volt, nem ismertük egymást, 10 napig nem beszéltünk egymással, és mégis bíztak bennem eléggé, hogy ezt felajánlják, én pedig bíztam bennük eléggé, hogy elfogadjam a lehetőséget, és az ez utáni heteimben többször előfordult hogy felhívtam valakit a meditációs ismerősök közül, akik valóban fogadtak az otthonukban és mindent megtettek, hogy jól érezzem magam és fantasztikus helyekre jutottam el Nekik hála. 

Akármi is ez, a szeretet ereje, vagy a meditálás hatása, vagy az izraeliek vendégszeretete vagy a Dhamma a természet törvénye vagy Couchsurfing alternatív módon bármi, biztos hogy segített az utamon, és nagyon hálás vagyok, hogy volt szerencsém megtapasztalni, és igyekszem viszonozni Nekik, másoknak, az életnek, és úgy állni az emberekhez ahogy ők álltak hozzám.

A Kibuts

Na hát ezzel meg is magyarázódott, hogy utaztam több, mint egy hónapon át Izraelben anélkül hogy valaha is költöttem volna szállásra... 

A meditáció zárása után még egy fuvart is felajánlottak Haifa nevű városba, és innen indult is az improvizáció. Tele voltam pozitív energiával és szeretettel és olyan tisztának éreztem magam, úgy éreztem bárhol kötök ki, jó lesz. Csak annyit tudtam hogy ott szép a tengerpart, és emlékeztem, hogy találkoztam egy zenész, hippi sráccal még pár héttel azelőtt a sivatagban, aki ott lakik Haifa mellett egy kibutsban és ő is azt mondta bármikor mehetek. Így is lett, nála töltöttem a hétvégét, a kibuts mindig egy szuper hely, mint egy nagy család, egy közösség, minden zöld, tele van pálmafákkal és mindenféle növényekkel, és állatokkal, minden kert rendben tartva, mindenki ismer mindenkit. Kb 4-5 kibutsban voltam Izraelben de mindig nyitott és kedves emberekkel találkoztam, és mindig nugalmas szép napokat töltöttem el velük, beszélgetve mindenről és a semmiről. Erre szükségem is volt ez után a 10 nap után, ráadásul a tengerpartra is levittek (kocsival keresztül rallyzva a sivatagon, na ez felkerült a listára amit csak max utólag szabad itthon elmondani) és annyira fantasztikus volt, a naplemente, a hatalmas hullámok, a fehér homok, a lovak a parton vágtatva, és a kis közösségek akik építenek egy kis bázist a parton és ott laknak egész nyáron, sátrakkal, függőágyakkal, tűzrakó hely és mini konyha. Hát lehet hogy túl érzékeny is voltam minden élmény után, de azt hiszem hogy órákon át ültem és néztem a vizet meg a naplementét és gondolkoztam és erősen kívántam hogy ezt a percet megoszthassam mindenkivel.

 JERUZSÁLEM

Útnak indultam amint véget ért a hétvégi Shabbat, úticélom pedig Jeruzsálem volt.

A falba tűzdelt kívánságok

Jeruzsálem hihetetlen város. Be kell vallanom, hogy egyre kevésbé érdekelnek a városok mostanában, nem érzem jól magam a zsúfolt, koszos nagyvárosokban, ahol sok a turista és az emberek rohannak és nem néznek egymásra. Sokkal inkább próbálok a természethez közelebb, vagy a kis falvakban, kibutsokban utazgatni, sokkal többet tanulok belőle és az emberek is egész mások, nincsenek hozzászokva a külföldiekhez, épp ezért mást látnak bennük nem csak egy pénztárcát. Szóval általában kerülöm a turisztikai városokat, de Jeruzsálembe azt hiszem, mindenkinek el kell menni. A történelmi belvárosa annyira misztikus, annyira gyönyörű, annyira egy csoda, ahogy egy utcában szinte végigmegy az ember különböző vallások és kulturák teljes egészén, a zsinagógáktól az ortodox templomon át a mecsetig. És nem akármilyen templomok, hanem a legrégibbek és legfontosabbak, mindegyik legendával és mítoszokkal. A bazáron is átsétálva a Zsidó-negyed az Arab-negyed és a Katolikus-negyed egymást váltják és mindegyiknek más hangulata van. A híres Western Wall (Siratófal/Nyugati Fal) ami több ezer éve ott áll, és ahova a világ minden tájáról érkeznek az emberek és imádkoznak, leborulnak és kis üzeneteket, kívánságokat hagynak a falba tűzve, és az egésznek olyan energiája van, hogy még én is átéreztem a jelentőségét pedig nem vagyok vallásos. Felvettem a poncsót még a 45 fokos melegben is, amit adnak, hogy ne fedetlen karokkal menjenek oda a nők, és elképzeltem mennyi mindent megélt és meghallott már ez a Siratófal. Kívánságot is írtam. :) Hálát adtam hogy eljuthattam ide, erre a szent helyére a népnek, aki ennyit szenvedett. 

The Western Wall / A Siratófal

Még sorolhatnám a szebbnél szebb történelmi helyeket Jeruzsálem belvárosában, de biztos hogy az útikönyvekben jobban le van írva, és úgyis csak a saját szemével tapasztalja meg igazán az ember. 

Egy kicsit viszont írnék egy egész másik oldaláról az óvárosnak, ami nagy tanulság volt nekem, és másoknak is hasznos lehet tudni róla. A Bazár.

Kétszer is voltam Jeruzsálemben, egyszer kanapészörföztem, akkor egy sráccal jártam az óvárost, és egész máshogy tekintenek rám akkor a bazárban -nem egyedüli lányként. Másodszor viszont egy darabig egyedül fedeztem fel és csak később csatlakoztam az egyik meditációból megismert barátnőmhöz. Na akkor bizony megtudtam mi is az a Bazár...

Jeruzsálem történelmi városának egy hatalmas része bazár, a kereskedők csak úgy versengenek, a kis boltjaikból árulják a mindenféle ékszereket, szőnyegeket, ruhákat, fűszereket, kacatokat, könyveket, képeslapokat, vizipipákat, festményeket, szobrokat, köveket, keleties anyagokat, illatszereket, ételeket, italokat, mindent amit szem és száj kíván. Egészen különleges és misztikus a hangulata ennek a keleti bazárnak, és minden városrészben egészen más - a zsidó, a keresztény, és az arab bazár is különböző, van azonban valami közös bennük. Vigyázni kell velük. 

Általában imádom a vásárokat, piacokat és bazárokat minden országban és kulturában, szeretek bolyongani és elveszni a kis utcákban, nézelődni, élvezni azt a rengeteg színt, illatot és hangot, a helyi specialitásokat, az alkudozó árusokat és a szegény rászedett vevőket. Általában persze nem veszek semmit, de mindent megkóstolok, megkérdezek, megnézek, alkudozok, beszélgetek, és néha csereberélek, ha van nálam valami kézműves cucc (mivel volt időszak mikor nekem is el kellett adnom, és én is alkudoztam nap mint nap, hogy a lehető legdrágábban adjam el Délamerikában az utcán árult kézműves dolgaimat, ezért néha azt hiszem hogy értem a kereskedők nyelvét, és könnyen közös nevezőre jutunk, de úgy látom a jeruzsálemi árusokhoz képest én kezdő, naív kislány vagyok csak).

Szóval így indult az egész kalandom, nagy szemekkel csodáltam milyen szép dolgokat árulnak, tudva hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy bármit vegyek, maximum pár képeslapot akartam beszerezni, viszont eközben kiélvezni a bazár hangulatát és élni az ingyen kóstolókkal gyümölcslevekből, a halva-ból, és a különböző édességekből. Na persze, csak nem volt időm ilyenekre, ugyanis folyamatosan elkapott egy egy kereskedő- a legfiatalabb sráctól a felnőtt vagy idősödő emberig- és beszédbe próbált elegyedni velem, kérdezgetett honnan jöttem merre megyek, és folyton ajándékokat akartak adni, és meghívni teára, kávéra. Mindig úgy kezdtem, hogy előre leszögeztem hogy nem fogok semmit venni, mert nem tehetem, de miután ezek után is ragaszkodtak hozzá, először mosolyogva válaszolgattam a kérdésekre- persze hogy tetszik a figyelem, hogy mindenkit ennyire érdekel ki vagyok, ráadásul én is kérdezgettem, úgyhogy egy csomót tanultam az ő szokásaikról, kulturájukról. Az ajándékokat igyekeztem nem elfogadni- ki tudja mit várnak cserébe. De volt aki annyira ragaszkodott hozzá, hogy végül muszáj volt megtartanom. Aztán előjöttek a kérdések amikből megértettem, hogy mi is a helyzet, és hogy is működik pontosan ez a bazár, meg mit is várnak egy egyedül utazó lánytól. Csalódás is volt, ugyanakkor soha senki nem volt erőszakos, (lehet hogy megint csak szerencsém volt) és sosem éreztem magam veszélyben egy cseppet sem mert mindig udvariasak maradtak és az emberek jöttek mentek a boltok előtt. Úgyhogy se nem futottam el, és nyilván nem mondtam igent sem, hanem gondoltam elmondom őszintén mit gondolok és előadtam a nézeteimet arról hogy szerintem tisztelni kell a nőket, és hogy ha egy lány egyedül utazik még nem jelenti azt hogy ilyen a természete, és hogy ezek a kérdések elrontják az egész bizalmat amit már szinte kiépítettek a vevőben a beszélgetés alatt. Tudom, hogy a legtöbbnek az egyik fülén be a másikon ki, ők nemzedékről nemzedékre tanulják egymástól hogyan kell eladni, meg becserkészni a lányokat- és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok lánynál ez tényleg így működik, mert általában eléggé meghökkentek amikor nemet mondtam és beszédet tartottam a "Büszke és Önálló Nő" -ről. De be kell vallanom azt is, hogy néhány árussal igazán jót beszélgettünk, és úgy érzem hogy egy kicsit talán elgondolkoztak, főleg a fiatalabbak, és talán ezentúl majd egy kicsit máshogy állnak ehhez a dologhoz... persze lehet hogy megint naív vagyok, de akkor is szeretek hinni az emberekben.

Ez a Beduin ruha, még le is fotózott benne.

Volt azért vicces helyzet is, pl amikor egy árus rámaggatott egy csomó drága ékszert, valami híres kő, kézimunkába foglalva, mert a színe illik a szememhez-mondta. (És hiába mondtam neki hogy fölösleges, úgysem veszem meg, szinte könyörgött hogy legalább próbáljam fel). Aztán ahhoz is ragaszkodott hogy felpróbáljam a kézzel hímzett gyönyörű beduin ruhát, ami tényleg annyit ért, hogy hozzá érni is alig mertem. De egyszer élek, és valószínüleg soha többé nem lesz rajtam ilyen szép ruha, és az árus olyan jóságosnak tűnt és szinte könyörgött, hát felpróbáltam, sőt a kashmír ruhát is ami utána következett. Hát mindenki a saját tapasztalataiból tanul. Mikor búcsúzni akartam, azt mondta szeretne feleségül venni és ezer tevét ad, ha hozzámegyek. Nem volt erőszakos vagy félelmetes , inkább csak mosolyogtam és mondtam hogy köszönöm nem. Aztán emelni kezdte az árat, 2000 teve, 3000 teve, és mire már a következő sarkon jártam, egyetlen csókért is ezer tevét akart adni, és szegény nagyon csalódott volt, hogy még ezt is visszautasítottam... azért persze hízelgő, hogy ennyit ér neki, egy teve nagyon drága ugyanis. ;)

Hatalmas tapasztalat volt ez az egész bazár, nem csinálnám újra, olyan kimerült voltam a nap végén, és annyi kérdés kavargott bennem, és annyi mindent nem értettem és annyira furán éreztem magam. Más kultura, más szokások, és tanul az ember mindig és mindenhol. Íme egy új tanulság, amit Jeruzsálemben megtapasztaltam. Ezért is hálás vagyok, megláthattam ezt az oldalát is, anélkül hogy bármibe keveredtem volna, és másnap új energiával indultam el egész más helyre, távol a városoktól, a természetbe élni egy darabig.... folyt köv.

Ez én vagyok Jeruzsálemben a poncsóban a Western Wallhoz közel egy bombarobbantó szerkezettel: ha valaki táskájában bombát találnak, ebbe teszik bele, rázárják, és benne szépen felrobbanhat....

Jeruzsálem