Egy kis Oroszorszàg... Moszkva

Rég nem írtam, tavaly Izrael óta nem született bejegyzés.

Most viszont Oroszországról szeretnék mesélni.

Mikor befejeződött a vizsgaidőszak a Francia egyetemen, az egy tanévnyi kemény munka és tanulás után hazajöttem, csak hogy elinduljunk Moszkvába, majd Szentpétervárra, méghozzá Anyukámmal.

A bejegyzéshez az Ő beszámolói is nagyban hozzájárultak, hisz minden nap részletesen leírta a történteket : életreszóló élmény volt mindkettőnk számára. 

Már egy ideje terveztem, hogy jó lenne eljutni valahova ketten nyaralni, és végül a jó repülőjáratoknak és kalandvágyunknak hála, Oroszországot választottuk. A vízumot elintéztem, ezen kívül pedig semmi szervezett csoport, vagy program : ennél szabadabb módon utaztunk. Azért nem úgy, mint ahogy egyedül utazni szoktam, összhangot kellett találnunk.:) A szállásunk Airbnb-vel a Szentpétervári külvárosban volt, Moszkvában hostelben, a helyi tömegközlekedéssel mozogtunk, és megpróbáltunk a lehető legtöbb helyre eljutni két hét alatt.

1. nap :

Repülni nagy élmény volt, Anyunak az első ! 2 és fél óra alatt oda is értünk Moszkvába. Aztán viszonylag simán megtaláltuk a buszt bár már az első taxis megpróbált átvágni minket pedig csak a busz után érdeklődtünk. Mini kombi busz vitt a metróig iszonyat messze van a Vnukovo reptér. Útközben olyan kocsit is láttunk közlekedni hogy a rozsda fogta egybe de ment...mellette pedig a 20 milliós terepjárók. A metró olyan mint nálunk : régi kocsik bár talán egy szériával még öregebb. A jegyárak európaiak és amit eddig a városból láttunk az is. Némi sétával jutottunk el a szállásra, ami egy szoba kb 5x3 m, egy ágy, két szék. Pici, egyszerű, olcsó.

Némi pihenés kávézás után a nyakunkba vettük a várost. Itt azt mondták, hogy fél óra séta a Vörös tér. Elhittük. Két óra alatt értünk oda. Tényleg nincs túl messze, de ugye vissza is kell érni, hajnalban keltünk, plusz út közben találtunk egy kolostort, ahol óriás tojások voltak, nézelődtünk. A Bolchoi Teatre az nem nagy, hanem giga. Ilyet még nem láttem, a pesti Nemzeti Múzeum elbújhat benne 5-ször. A Revolucia téren áthaladva megálltunk a Kreml árnyékában egy sörözőben. Sört ittam: Sziberszkaja Krona, finom volt, Dóri megkóstolta a pelmenyit, én meg mézes édességet, orosz különlegességet kértem, hát kiderült, hogy Marlenka...Megettük és ekkor szembesültünk vele hogy nagyon drága a kaja. Később nézegettük az árakat, a kaja drága.

Hihetetlen ez a  nagyság, ez tényleg a világbirodalom egyik fele.  Aztán a Gumba mentünk, de akár merre nézünk mindenütt Gucci és Versace, mint Párizs. Más a hangulat, de itt is megvan minden mint az EUban. Vettünk metró heti jegyet, amit még régen kopejkában mértek, hát most 30 rubel ha minden útra veszel, így az olcsóbb heti jegyet vettük, de annyi mint Budapesten. Hát a metro az élmény kétszeresen is az őskori szerelvények, no meg a Sztálin barokk monumentális aranyozott bronz -márvány-mozaik csodái. Mielőtt visszajöttünk egyszobás kis hostel szobánkba vettünk sajtot kenyeret meg tejet reggelire egy boltban, így holnap jól bekajolva indulunk majd neki a városnak !

2. nap :

Metro

Nagyon sokáig aludtunk tegnap az időeltolódás éjszakázás és a tömény program miatt. Arról nem is beszélve, hogy a reggel 6-kor induló repülők egy szegény pécsi lakosnak automatikusan pesti éjszakázást jelentenek. 

Szóval a mai program a Kreml volt. Most kell mesélnem a gyönyörű metróról is, de nem a külsejéről amiről képeket rakok, hanem hogy amíg nem jössz rá hogyan működik nehéz benne tájékozódni ugyanis a csatlakozásokból sok van, és nem 3 meg 4 vonal találkozik hanem akár 5-6 is. A földre van festve a vonal szám, a falon cirilbetűs eligazítás lóg, meg térképek. A gond ott van, hogy ha egyik vonalról át akarsz jutni egy másikig, akkor van hogy több km-t kell sétálni a föld alatt míg odaérsz. Nagyon sokat fel -le mozgólépcsővel. Készítettem néhány fotót az emberek és a metro állomás hosszáról. Durva. És mindenütt őrök, rendőrök, felügyelők. A metró értékeire és a közbiztonságra figyelnek.

Metro

Szóval elmentróztunk a Kremlhez, de nem ott jöttünk fel ahol akartunk- ez is a fenti okok miatt. Ha megkérdezel valakit nagyon segítőkész, - és azt mondja mindjárt ott vagy - vagy -nem messze- de az tuti hogy ez minimum 1 km-t jelent. Hihetetlen ez a város méreteiben is. Ja és angolul vagy más nyelven nem igazán beszélnek. Nagy sikerélmény, hogy tudom az oroszt használni, és meg is értetem magam, de fura azért hogy egy ekkora fővárosban még a fiatalok és a vendéglátósok sem beszélnek nyelveket.

Az Alexander kertnél jöttünk fel. Szembe velünk a Kreml. Át kellett jutnunk a zebrán. Ez megint 2 km-es séta az aluljáróig, mert olyan dugók vannak a 2x5 sávos utakon rendőri irányítással, hogy nem mersz elindulni, és különben is mendenütt kerítéssel lezárva a kiugrási lehetőség. Ezen kényszer séták alatt olyan helyekre jutunk el, ahol igazi "szovjet" fotótémákat látni. Sarló kalapács, ócska autók, vörös csillagok stb.

No átjutva a Kertbe, egy gyönyörű sétával elértünk a jegyvásárláshoz.Vettünk olyan jegyet hogy mindent  lássunk, ezen kívül a palotákat csak csoportosan lehet látogatni. Erre nem volt időnk. Szép volt, a képek mesélnek, asszem az ikonosztázokból nem akarunk már többet látni. A gazdagság elképesztő, a méretek szintén.

Vilàg legnagyobb àgyuja

Kreml Templomai

Az idő jó, ha süt a nap majd megsülünk, de érdekes módon óránként jön egy futó zápor, amihez még kabát sem kell, vagy egy nagyobb pár perces zuhi. De épp ezért jó az idő. Apropó tisztaság. A metrón a földről ehetnél, az utakon mindenütt takarítók és gépek, ahol túrista jár tisztaság, meg rend, igaz rendőr is van mindenütt, bár lehet ők nem rendőrök hanem őrök, de egyenruhában. Rám is szólt az egyik a Kremlben mert letértem egy fotó kedvéért a kijelölt útvonalról. Nem ám kilépni a kerítésből!

A Kremlben párszor eláztunk, aztán kimentünk újra a kertbe ahol megkerestük az Ismeretlen Katona sírját. Az emlékmű nagyon egyszerű a díszőrség néma mozdulatlansága megható. 23millió ember meghalt a háborúban- és előtte 1933-34 ben szintén 20 millió a Sztálini éhinségben.

Az Ismeretlen Katona Sirja

A Kertben rengeteg mesehős szökőkút, emlékművek a cárokról, metropolitákról, látható és hihetetlen mennyiségű virág, amit el sem tudtok képzelni. Ez annyit tesz, hogy a bevirágosított Pécs 3x-osa (csak a kertben). No itt elkapott minket egy nagy zuhi, ezért beültünk egy gyorskajáldába, ettünk egy borscsot-nekem ízlett meg egy szelet pizzát.

Arbat

Ott megbeszéltük, hogy elmegyünk a Moszkvai sétálóutcába körülnézni.  Ebből kettő van az Arbat és a Trezsnyiki. Utóbbi volt a cél ami a Puskin emlékműtől indul. El is metróztunk sikeresen, de ott olyan felújítási láz, építkezés és eső fogadott, hogy inkább átmentünk az Arbatra. A bevásárlóutca kiábrándítóan Európai - burkolat utak, drága boltok, éttermek. De ugyanolyan üresen kongott mint Pécs. :-) Ennek oka az, hogy már majd 11 óra volt mire ideértünk, csak az újgazdagok mozgolódnak ilyenkor, mert a Metro megáll éjjel egykor, a pór nép nem tud közlekedni. Mi is az utolsó járattal értünk haza.

3. nap

Olyan fáradt vagyok és fáj a lábam hogy ááááááááááá! De még bírjuk, csak a távolságok! Piszok nagyok a távok, és rengeteget kell gyalogolni. 

Ma elmentünk a Győzelem terére, és megnéztük a csodás metrót, aztán a a Borogyinói csatáról a körképet, és kiállítást, no meg Kutuzov emlékművét. a diadalívet . Érdekes gazdag kiállítás volt, de minden Oroszul.

Aztán még fotózkodtunk a győzelem parkban csodás virágtenger és katonai hősi emlékművek, obeliszkek között. Utána ellátogattunk a "Fehér Kremlbe" Ami a város másik végén volt, csodás metroállomásokon keresztül vezetett az út. Itt a metro állomások közti táv nem 1-2 perc, hanem van, hogy 10 percig is robogunk. Egyébként a Győzelem Park állomás a világ legmélyebb metrója, egy átlag mozgó lépcső 3 percig visz felfelé.

A Fehér Kreml olyan, mint a Disney Land, csak lepusztulva és ingyenes. Régi orosz épületek és öltözetek mesterségek gyerekeknek, a matrjoskák mennyisége, és a nagyság fantasztikus. A Vodka múzeumba mentünk be, és érdekes dolgokat hallottunk a vodkáról és történetéről, de még érdekesebbeket fotóztunk, milyen kult ital volt ez. Persze kostolót is kaptunk, de nem erőset 5-6 %-ost, úgy kellett szólnunk, hogy nem limonádét kérünk, ekkor kaptunk igazi vodkát. Maga ez a létesítmény egyébként nagyon elhanyagolt, de érdekes kirándulás volt. Egy kis kifőzdében ettünk aztán levest pelmenyivel, meg gulyásszerű levest, egyre kevesebbet eszünk, és egyre többet sétálunk, de jól esett leülni. Utána bemetünk a Vörös  térre, hogy kivilágítva is megnézzük. Valami nagy tavasz ünnep is van lépten nyomon ünneplős ruhában csinos emberek mászkálnak.

Néhány szó az emberekről. Nagyon sokan vannak. Ez számomra is meglepő, mert tényleg világváros a maga 15 millió lakosával, és minimum 5 millió turistával. Állítólag Moszkva metroja kétszer annyi embert szállít naponta mint a NY és Londoni metro együttvéve. Iszonyatos a tömeg, és a rengeteg a külföldi saját nemzetbeli. Vannak tatárok, mongolok, mohamedánok, kínaiak, szőke északiak, igazi multi kulti.

Ma nem esett szép idő volt és itt nem sötétedik, most 11 óra van, de majdhogynem világos. Fura zavaró, a Vöröstéren is a kivilágítás alig látszott.

4. nap

Ma a tegnapi tapaszalatból adódóan talán ...nem fáradtunk el annyira. A Cél a Tretyakov képtár volt. Csodás nyári nap volt. Ha új célpontunk van, az új metrot is jelent. Elképesztő mit őriznek ezek a metróikban, csak a márvány amiből építve van egy hegy.

Szóval megnéztük a Tretyakovot, 11-és 15 óra között mindent amire a belépőnk jogosított. Ez körbeölelte a XVII-XIX sz-i orosz festők leghíresebb alkotásait és kiegészült a XVII sz előtti orosz ábrázolásokkal, ami ikonosztázt és mozaikokat jelent. Nekem nagyon tetszettek Repin képei (ő festette a Volgai Hajóvontatókat, de több híres képe is a falon volt). De tetszett több kép is, Perov művei, aki a XVIII sz karikatúristája és életkép festője volt, aztán nagyon megfogott Verescsagin, aki önkéntes katonaként a nagy gyarmati haborúkban festett igazán megrázó képeket, de mondhatnám még sokáig. Olyan csendéleteket és tájképeket láttunk, hogy egészen közel kellett lépni a képhez hogy lássuk ez nem fotó hanem festmény.

Itt kell megemlítenem, hogy eddig a templomokon kívül minden múzeumben engedélyezték a fotózást, és inkább a nyomdai repro anyag az, amiben hiány van. Ez a Tretyakov képtár biztonsági és állagmegőrzési tevékenységét is jellemzi. Nagyon hűvös volt a termekben jól esett egy kis napozás meg kaja a napsütötte sétálóutcában, ahol még egy templomot is találtunk orosz barokk stílusban. Azután kimentünk egy orosz skanzenbe a Kolomenszko parkba, de minden zárt mire kiértünk, maga a Park 9-ig nyitva volt, így azért kívülről megcsodáltuk a régi orosz faházakat a kovácsét az iskoláét a cárét az istállót stb. Egy csodás dombon van mindez, és eredeti helyükről szállították ide a megőrzendő épületeket többek közt I Péter cár -faházát amit állítólag Ő készített. Hangulatos hely volt több kis kiülős pavilonnal, így ott maradtunk megkostoltuk a saslikot meg a kvaszt - ami erjesztett kenyér és olyan íze van mint a vízben oldott égetett cukornak, meg a blinijt ami a palacsinta. Aztán hazametróztunk. Ma nem mentünk olyan sokat, meg álltunk ezért jobban bírtuk a napot. Holnap irány a Vörös tér..

5. nap

A mai napi terv a Történeti Múzeum, mely a világ legnagyobb össztörténeti múzeuma az öskortól a xx. század elejéig. A Vörös téren van, de megint nem jó metrókijáron mentünk ki, ezért láttuk a Világ legnagyobb könyvtárát a Lenin könyvtárat, és előtte Dosztojevszkij szobrát. Én nem értem, hogy miért olyan nagy itt minden! A terek az épületek hatalmasak, magasak, grandiózusak szinte összenyomnak minket! Hihetetlen és a távolságok is nagyok, és mindenki siet, hogy valahova odaérjen. Moszkva sem egy túl élhető város. A múzeumot kb 3 óra alattt sikerült megnézni. A mammut agyartól, a 3000 éves csónakon át a mongol betörés íjaiig, aztán a muzsik és bojár élete, a cárság kialakulása, a bizánci vallás felvétele, és Rettgett Iván, Nagy Péter, Nagy Katalin udvari és korabeli tárgyak feljegyzések gyűjteményei. Nagyon tetszettek e szánok, no meg a muzsikok öltözete, hogy milyen elmaradottak voltak, miközben színarany szamovárból itta a felsőosztály az indiából hozott teát, és színarany ládákban tartották a törvénykönyveket. Itt is lehetett fényképezni ami azért volt izgalmas, mert minden terem (36 terem) a bemutatott kornak megfelelően volt dekorálva a padlótóla plafonig. Szép volt. Ezután átmetróztunk- és újabb csodás képeket csináltunk a metró újabb szakaszáról a Szovjet Barátság Parkba ami már persze nem ezt a nevet viseli, hanem mást. Itt van az Űrhajózási múzeum . Megnéztük két óra alatt. Itt láttuk kitömve a két első felküldött kutyát, Gagarin szkafanderét, a Szojuz program eredeti és másolt szondáit, rakétáit, bemehettünk űrkabinba, a Mir állomás fedélzetére, olvashattunk Kovaljovról és csapatáról akik megtervezték az egész lehetőségét. Láttunk űrkompot és persze megnéztük Farkas Bertalant is. Ismét meg kellett állapítanom, ez egy világhatalom.

Azután kimentünk a parkba ami 200 hektár sétálva sztem nagyobb mint a Margit- sziget, de hasonló. Impozáns a nemzetiségekre jelllemző pavilonokban mutatták meg régen a Sz.U. köztársaságainak népszokásait, népgazdasági eredményeit. Ma már privatizálták a csodás palotákat, vendéglátóhelyek vannak itt, illetve több tematikus múzem, mint a II.Világháborúé, az optikai, elektronikai, légi közlekedés, biológiai stb. A képek nem adják vissza a hatalmas méreteit a parknak, ahol a Moszkvaiak göriznek, bicajoznak, rolleroznak, minden guruló kütyün közlekednek, és vannak rap táncosok tűznyelők, hinduk stb. Itt kajáltunk levest kenyérrel, meg Csudu-t ami sajttal töltött lepény. Egyébként mindenütt szól a zene a hangszórókból, elképzeltem amint mozgalmi dalokat játszanak itt a hatalmas Lenin szobor alatt. A metróban is folyamatosan van zene központilag némi reklámmal. Hangulatos este volt.

6.

No sikeresen ideértünk Pétervárra, bár kissé kalandosan. A moszkvai szállásról 11 ig kellett kicsekkolni a vonat este 10-kor indult, így volt egy egész napunk még.

Lenint mindenképp látni akartuk, de nincs mindig nyitva. Mázlink volt kb 20 perc alatt simán bejutottunk, pedig a sor nem volt rövid úgy km-es lehetett. Fényképezni tilos, szigorú ellenőrzés a bejutásig, de aztán elsétálsz a kalicka előtt, ahol akár egy viaszbáb is fekhetne. Fekete divatja múlt öltöny, és egy pici emberke. Állítólag privatizálták, ami tök vicces, a múzeum legénysége most abból él, hogy gazdag maffiózókat és oligarhákat tartósít. De az elvtárshoz NINCS belépő.

Miután végeztünk, tűnődtünk, hogy menjünk-e be a Vaszilij székesegyyházba, de úgy döntöttünk ikont láttunk eleget, így csak körbefotóztuk, aztán bementünk a GUM-ba és megkóstoltuk a híres Marozsenojét ami egy olyan fagyi, ami nem olvad, és joghurt alapú, meg az eszkimót ami gyermekkorunk LEO jégrémére emlékeztet. Utána egy rövid metrózás után megnéztük a Csehov múzeumot. Nagy élmény volt a Sirály a Cseresznyéskert és Ványa bácsi írójának rendelőjét lakását, tárgyait látni. Hát még a Sirály híres első bemutatójának plakátját, amit Sztaniszlavszkij rendezett. Az irodalmi élmény hatására először a házzal szembeni állatkertbe mentünk volna, de drágálltuk a belépőt. Ekkor beültünk egy kifőzdébe és sajátos orosz-kínai elegyű konyhából ettünk egy levest.

Szóval úgy döntöttünk, maradunk az irodalomnál és megnézzük Tolsztoj házát! Jó döntés volt, mert első osztályú kiállítást láttunk Tolsztoj eredeti házában, szobáiban és ízelítőt kaptunk egy század eleji nagy úr életéből, mert ő nagy író de nagy Úr is volt. Miután maradt még egy kis idő és ott voltunk a közelben átmentünk a Gorkij Parkba ami olyan mint a városliget a Moszkva partján csónakázó tóval, szökőkúttal vidámparkkal össznépi banzájjal. Ezt úgy képzeld, hogy hömpölyögtünk a tömeggel. Rengetegen mentünk át a hídon szemben Nagy Péter monumentális szobrával, ami sehogysem illik a városképbe- de ugye Moszkvának is kelllett egy "Szabadság szobor". Ez szombaton volt, másnapi gyereknapra készültek plusz a Határőrök napja is volt, így lépten nyomon katonasisakos részegekkel találkoztunk. Az indulásig eltöltöttük az időt a csónakázó tó partján. Nagyon ki vagyunk már merülve. Moszkvában tilos töményet árulni este 7 és reggel 7 között, és csak egy bizonyos típusú vendéglátó helyen, egyébként mindenütt csak sör van. Meg kvasz.

Időnk lejártával visszamentünk a csomagjainkért a szállóba, és hulla fáradtan kivánszorogtunk a vasútállomásra. Az állomás szép klasszicista de a tömeg elképesztő és mindig mindenütt a rendőrök, a csomagellenőrzés, a kerítés az eligazítás már sok. Beültünk egy bisztroba"resti" ettünk valamit ittunk egy sört, vártuk a vonat indulását. Hát a vonat maga volt a csúcs. Először azt hittük véletlenül az első osztályra kerültünk, de nem ez a standard. Tágas 4 fős fülke, tisztaság, kaja előkészítve finom csendes futás. Hamar elaludtunk. Reggel hatra értünk Pétervárra.

A Holt Tenger, a sivatag és az élet a természetben

 

Meditation circle

Az izraeli utazásom befejezéseként írni szeretnék még egy kicsit az utolsó ott töltött heteimről, merre keveredtem el Jeruzsálem után, mi lett miután bejártam a sivatagot, meditáltam, láttam a tengert, megjártam a jeruzsálemi Siratófalat, a bazárt, a kibutsokat és annyi jó ember segített minden fele, hogy továbbra is egyszerűen, helyiekkel, kevés pénzből utazhassam és ismerhessem meg a kultúrájukat.

Szóval elmentem egy időre a természetbe élni. Egy Luzit nevű kis közösségbe, a Palesztin síkságokon, Jeruzsálemtől délre, Beit Shemesh várostól egy órára, egy mashavban (kisebb mint a kibuts, olyasmi mint egy kis falu) a hatalmas vidék közepén. Egy épülőben levő permakultúra farm, ahol egy kedves pár (buddhista meditáció oktatók) fogadnak utazókat, és mint ahogy a sivatagban is csináltam, napi pár óra munkáért cserébe kaptunk enni, és ott lakhattunk- persze körülményektől függően, itt például igen természet közeli körülmények voltak, de már hiányzott ez a fajta élet, ezért is szerettem volna eljutni erre a helyre. Tapasztalatból tudom, hogy ha néha pár napra/hétre/hónapra nélkülözni kell bizonyos dolgokat amik manapság sokunknak természetesek, mint az elektromosság, a víz, a hűtő, a kényelmes ágy vagy a tető a fejünk felett, akkor amellett hogy nagyon tanulságos, és magunkat is jobban megismerjük különböző helyzetekben, sokkal jobban értékeljük a későbbiekben amikor mindez megadatik.

Cif cif, a legközvetlenebb tyúk, akit ismerek.

Úgyhogy újra sátorban laktam (és még az is kölcsön sátor volt mert a kézipoggyászba sátrat sem hoztam Izraelbe), komposzt wc volt és kinti zuhanyzó (az volt a kedvencem ahogy szembe a vidékkel zuhanyozhattam, és nézhettem a tájat, csak egy egy birka sétált arra néha), öko szappant kaptunk, így minden víz amit használtunk a növényeket öntözte amikor elfolyt. Gyümölcsöket, zöldségetek neveltünk, voltak tyúkok – az egyik Cif-cif elnevezésű, aki kutyának képzelte magát, és folyton azt akarta hogy simogassuk és az ölünkbe ült, meg lopkodta a diót és mogyorót amit törtem. Egy ház építésén dolgoztunk – agyagból és sárból – rajtam kívül egy német srác dolgozott még a farmon, illetve a házépítésen egy- két Palesztin munkással dolgoztunk együtt, akik sajnos nem értettek angolul, csak arabul vagy héberül, viszont életem legfinomabb török-kávéit ittuk együtt reggelente, és szavak nélkül is megértettük egymást, amikor kellett. Esténként elkísértük őket a Palesztin határra, ahova izraeliek nem léphetnek be jelenleg, és szinte egy rendes ellenőrzött határ van kiépítve. A kollegáink reggelente 4-kor keltek és órákon át sorba álltak a Palesztin övezet határán, hogy nap mint nap bebocsájtást nyerjenek Izraelbe, ahol dolgoztak az építkezésen, velünk, és izraeli házigazdáinkkal. Minden nehézség ellenére, megkapják naponta a belépési engedélyt és átjárnak dolgozni, mert jobb a fizetés és több a lehetőség. Sajnáltam, hogy nem beszélgethettem velük töbet a történetükről, mert a helyzet Palesztina és Izrael között annyira összetett, és néha érthetetlen, hogy külön könyvet kéne róla írni.

A zuhany.

A kilátás a zuhanyból. :)

Majdnem egy hetet maradtam a farmon, építkeztünk, növényi komposztot talicskáztunk a területen, diót törtünk, vagy segítettünk a ház körül. A munka nem volt nehéz, csak picit monoton néha, és a nagy meleg eléggé megviselt, mert bár Izraelben mindig és mindenhol meleg volt (45-48 fokra is felment) jól fel is vannak szerelkezve, és általában mindenhol van légkondi: a házakban, a buszokban, a vonatokban, a karavánokban a sivatagban, mindenhol... persze a sátramban nem volt és a farmon sem, így dolgoztunk. Ráadásul a vizünk hőmérséklete is alkalmazkodott az időjáráshoz, (az ivó és a fürdővíz is rendszerint forró, meleg majd langyos volt) így a hideg vizet is megtanultam értékelni, amikor nem volt.... 

A szabad idő jól telt, nem volt internet sem számítógép, sőt áram sem, napközben csak az árnyékban ülve töltöttük az időt, sokat olvastam, meditáltam, írtam és gondolkoztam, aztán mikor elviselhetőbb lett az idő, elmentünk felfedezni is, sétáltunk és voltunk azokban a csodálatos és hatalmas barlangokban a Palesztin síkságon, ahol réges régen a Zsidók bújkáltak a Rómaiak elől. Most gyönyörű üres barlangok a természetben tele devenérrel és kaktuszsávos utakon lehet odajutni, persze odafigyelve nehogy beleesen az ember a hatalmas lukakba ami a barlang gyomrába vezet, néha 40-50 méter mélyen. Felfedeztük a helyi "strandot" is, ami egy nagy iszapos luk, tele vízzel- viszont ez a víz tiszta, friss és HIDEG! A föld mélyéről jövő víz, nem tudom pontosan milyen folyamatnak hála gyűlik így össze, de hideg és ezért imádta mindenki, a katonák is odajártak fürdeni, és a környékbeliek is néha megmártóztak. Így teltek a napok, ezeken a felfedező sétákon láttunk gyönyörű tájakat, érdekes növényeket és állatokat; papagájok repkedtek, kaméleon vonult át az úton, sakállak futkostak a távolban, és hatalmas pókokkal sőt skorpióval is találkoztunk néha. Éjjel, mivel nem volt áram, fejlámpával jártunk el a komposzt wcig vagy a vízlelőhelyig, mindig jól megnézve hova lépünk, és még szerencse hogy nincs bajom a pókokkal, és kígyókkal, ugyanis szerte a mezőn csak úgy hemzsegtek, és - számomra újdonság volt- a pókoknak a fejlámpa fényében éjjel csillog a szemük, mint egy gyémánt, olyasmi, mint a macskáknak, visszatükrözi a fényt. Úgyhogy fantasztikus látvány volt ahogy a földön pontokban, minden lukból egy kis gyémánt fénylett éjjelente, persze mikor közelebbről megnéztem minden fénylő ponthoz egy hatalmas 8 lábú szőrös test is tartozott... :) De örök törvény, hogy amíg én nem bántom őket, ők sem engem, úgyhogy igyekeztem nem rájuk taposni, és eljutni a sátramig.

Ha tehettem volna, tovább maradtam volna a farmon, mert bár nehéznek tűnt néhány körülmény- főleg a meleg és a szúnyogok éjjel- azt hiszem hozzászoktam volna hamar. Viszont nem volt olyan hosszú ez az egy hónap Izraelben, és volt még egy csomó hely ahova el szerettem volna jutni, egy viszont mindenképp.

 

A Holt Tenger.

 

És a szerencsém vagy az univerzum vagy akármi is küldte a jeleket, de pont meghívott az egyik barát a meditáció után az otthonába, ami egész véletlenül éppen egy kis kibutsban a Holt Tenger partján volt található. Felhívtam, örült, hogy meglátogatom, elmondta hova menjek, és másnap már indultam is. Megittam az utolsó török kávét az Izraeli házigazdákkal a Német sráccal és a Palesztin kolegákkal, búcsúztam és mentem. Jeruzsálemig stoppal. Izrael az egyik legjobb ország stoppolni, 5 percnél többet nem kell várni, valaki mindig elvisz. Bár megígértem otthon, hogy nem stoppolok Izraelben egyedül, úgyhogy főleg busszal jártam, de a kis falvakból ahol napi 1 busz jár, vagy annyi sem, olyan egyszerű stoppal eljutni a városokig, hogy nem hagyhattam ki. :P

Aztán egy kicsit kalandosan jutottam el a barátnőmhöz a kibutsba, mert a busz túlment a buszmegállón és kilométerekkel később a semmi közepén rakott ki. Úgyhogy ott álltam egy úttalan út mellett (nem egy forgalmas út persze) tőlem jobbra a sivatag, hatalmas nagy sivatag, valahol a távolban a Holt Tenger is látszott, balra pedig szintén sivatag, és valahol a távolban néhány Beduin sátor...telefonom nem volt, a kibuts sehol, a barátnőm várt rám a buszmegállóban, de azt sem tudtam merre van a buszmegálló, ráadásul ő mondta, hogy kijön elém, nehogy gyalogoljak még 10 percet sem, ugyanis a Holt Tengernél van a lehető legmelegebb egész Izraelben... 48 fok volt, mikor ott voltam.

Hát itt raktak ki a senkiföldjén.

Hát gyorsan felraktam a kalapot a fejemre, lecsekkoltam mennyi vizem van és meddig tudom beosztani, aztán igyekeztem leinteni egy autót hogy telefonálhassak... jött a szerencse és a segítő emberek (mondjuk gondolom elég szokatlan jelenség ha egy magyar lány egyedül a semmi közepén áll 48 fokban). Szóval nemhogy telefonálhattam, hanem csináltak miattam egy kört és elvittek a buszmegállóba, ahol várt rám a barátnőm.

Hát igen, így túl lehet élni a meleget. Légkondis kocsiból, légkondis házba, az udvarban medence, a hűtőben a behűtött dinnye (rengeteg dinnyét ettem Izraelben). A kis Kibutsban ahova elvittek (Beit HaArava) a kapuban katonák őrködnek, mert közel van a határhoz, és fokozottak a biztonsági ellenőrzések. Az otthonukban, mint családtagot fogadtak, bemutattak a családnak, a gyerekeknek, a szomszédoknak, a kutyáknak, külön szobát kaptam, finom kávét és ebédet. Rengeteget beszélgettünk (hiszen bár 10 napig együtt meditáltunk, csak pár szót beszéltünk az utolsó nap, és csak bizonyos energiák és érzések alapján lettem meghívva erre a csodálatos helyre) de most bepótoltuk, mindenről tudtunk beszélgetni. :) És persze arról a 10 napról is, mert elég élénken élt mindkettőnkben az egész. Annyi sok jóság, olyan jó szívű emberek, különleges volt az egész.

Hidegvizes forrás a sivatag közepén.

Bölcs tanácsokkal láttak el, pl hogy a Holt Tengerre csak késő délután, napnyugta körül menjünk le, mert a meleg kibírhatatlan előbb. Elvittek addig is néhány fantasztikus helyre, (persze légkondis kocsiban) leírhatatlanok azok az úttalan utak a hatalmas sivatagban, a kacskaringós ösvények, a semmi közepén, csak tevék és beduin sátrak, néha egy egy kibuts, ahova benéztünk, néha megálltunk és sétáltunk (max 5-10 percet lehetett kibírni) hogy megérkezzünk egy hideg vizes forráshoz a sivatag közepén, ahol az emberek hűsítik magukat. Jeges kávét ittunk az egyik kibutsban, szemben a Holt Tengerrel. Bejártuk a környéket, gyönyörű helyeken álltunk meg, és azok az utak a sivatagban.... ilyen helyeket sem láttam volna soha, ha nem visz el egy helyi ismerős a kocsijával és mutat meg mindent. 

Estefele pedig lementünk a Holt Tengerre, ami nem egy nyílt tengerpart, mint máshol, hanem egy őrzött strand, ami éjjelre bezár és katonák őrzik a partot, egyrészt a határ miatt másrészt, mert veszélyes egy dolog ez a Holt Tenger, meg is tudtam később miért. Még jobban fokozódott az aznapi szerencseadagom, ugyanis nem kellett kifizetnem az 55 shekel belépőt, amit minden turista kifizet, mert egy kibuts taggal érkeztem, akiknek ingyenes a belépés, minden hozzátartozójukkal együtt. :) Mázlista Dóri. 

Biztosan nem látszik, de az a pont ott a vízen én vagyok és lebegek.

Sétáltam lefelé a Föld legmélyebb szárazföldi pontja felé (a víz tükre 420 m-rel van a tenger szintje alatt) és minden lépéssel éreztem, hogy egyre melegebb és egyre sósabb a levegő, szinte égette az orrom a lélegzés. De ilyen apróságok nem állítanak meg, természetesen egyenesen belementem a vízbe, ami meleg volt és nagyon sós, és olajos érzést keltett a bőrön. Az alja agyagos volt csúszós tele lukakkal, mert mindenki magára keni ezt az iszapot, de akkor ámultam el igazán, mikor rájöttem hogy nem kell botladozva és csúszkálva begyalogolnom derékig legalább, hogy elmerüljek mint a Balatonban, hanem pár lépés után is szépen elengedhetem magam, mert valóban lebegek a vízen, tényleg nem merül el az ember, nagyon érdekes jelenség. Olyan könnyű, olyan hihetetlen.... így lubickoltam egy darabig, lebegtem a hátamon aztán a hasamon aztán az oldalamon, aztán egy csepp víz az arcomra fröccsent és megtapasztaltam miért is olyan veszélyes ez a Holt Tenger, miért nem hoznak ide gyerekeket, és miért zár be este 7-kor a strand, és őrzik katonák éjjel. Mindenki figyelmeztetett és mindenhol ki is van írva, hogy nehogy a fejed a vízbe tedd és nehogy a szemedbe menjen. Persze ahogy forgolódtam a vízen lebegve, belement egy csepp a szemembe, egy meg a számba. Kevésbé mázlista Dóri. De mindenki a saját tapasztalatából tanul. Borzalmas íze volt, a szememet meg nem bírtam kinyitni többé, max egy pillanatra hogy zöldes fényfoltokat lássak vele. Szerencsére nem nyeltem le, és csak az egyik szemembe ment bele, és rögtön hozzám úszott (vagyis lebegett) egy víziőr vagy katona aki megnyugtatott, azt mondta lazítsak, csukjam be a szemem és lebegjek, majd elmúlik... hát elég érdekes volt félig csukott fájó szemmel lebegni, és miután 5-10 perc is eltelt és még mindig zöld fényeket láttam, elkezdtem szépen kifele lebegni ahol a barátnőm adott édes vízet , megmostam az arcom és rögtön minden helyre állt. :)

De ha valaki itt éjjel fürdeni szeretne, felügyelet nélkül vagy véletlenül hason lebegve a súlya miatt belemegy a feje a vízbe, netán lenyeli, a só kimar mindent, halált is okozhat, voltak rá példák, ezért zárják le este.

A naplementét is a Holt Tengeren töltöttem, lebegtem, kipróbáltam én is az iszapot, nem is büdös és tök jó a színe! Megnéztem és lefotóztam "The lowest bar in the World" -418 méteren, és még sok mindent megcsodáltam amiket árultak, de szokás szerint ahol sok a turista, az árak a csillagokban, én csak nézelődöm, és tudom, hogy az élmény és a tapasztalat mindennél többet ér. Ja és hoztam köveket meg a hajamban (pedig bele se raktam a vízbe) még hetekkel később is egy sóraktár volt.

Ez nem egy strand ahova nap, mint nap lejárnak a helyiek, érdekességnek viszont fantasztikus a Holt Tenger, aki teheti menjen el egyszer az életben.

Hát így telt az utolsó hetem Izraelben, így jutottam el ezekre a helyekre, és ezek után már csak az utolsó hétvégém volt vissza amikor visszamentem a helyre, ami a legközelebb állt a szívemhez: a sivatagba. A közösségbe a Negev sivatagban, Gáza mellett, ahol az utazásom elején dolgoztam a szállásért cserébe. Úgy hiányoztak az ottaniak, olyanok nekem, mint az izraeli családom. A sivatag csendje, azok a naplementék és az a sivatagi hangulat. Szerettem volna elköszönni mielőtt visszarepülök Európába. Ott töltöttem az utolsó pénteki kiddush-t, a Shabbatot, együtt a közösséggel, békében szeretetben, nyugalomban. És a nyugalom Izraelben, a sivatagban, egész más, mint amit eddig annak neveztem. Nehéz volt elbúcsúzni, mindig az. A helytől és mégjobban az emberektől. De rengeteget tanultam itt, közelebb kerültem önmagamhoz, és tudom, hogy visszatérek egy nap.

Vasárnap felutaztam a fővárosba, Tel Avivba, ahol szintén egy meditációból ismert barátnál szálltam meg. A sivatag csendje után szinte sokkolt a nagyváros zaja, a koszos, személytelen utcák anonim arcok, rohanó emberek. De utazás közben gyakran megesik, hogy a kontrasztok sokkolják az embert, és minél jobban képesek vagyunk megérteni hogy minden változik, annál jobban el is fogadjuk azt.

Ezzel a leckével, és még sok másikkal, repültem haza Budapestre, miután átengedtek életem egyik legszigorúbb reptéri ellenőrzésén Izraelből kifele menet (kipakolták a táskám teljesen, minden zoknimat kiforgatták, (azt a kettőt ami volt) átlapozták a könyveim és rengeteg kérdést tettek fel). De nem volt mit találni, egyedül a fincsi török kávéimat kobozták el sajnos.

Azóta megjártam Pestet (ahol a reptéren meglepetés fogadtatásban volt részem a legjobb társaságtól a világon :)), Pécset, és pár nap múlva már az egyetemen ülök Franciaországban. Nehéz visszarázódni, de máshogy látom az életet, nem felejtem el, amit Izraelben tanultam, közelebb érzem magam a vad elefánthoz, türelemmel és kitartással szeretném folytatni a harcot, és remélem alkalmazni tudom a mindennapjaimban is a tapasztalatokat.