Nijni Novgorodi kolesz.

Nos, hogy folytassam az előző bejegyzést, leszálltam a vonatról ami másodpercre pontosan beért hajnali 1 óra 3 perckor a Nijni Novgorodi vasútállomásra. Na persze nem csak én szálltam le, hanem velem együtt a fél vonat. Emiatt aztán elég nagy kavarodás keletkezett : tömeg, kiabálás, bőröndök és táskák, ölelkező, egymásba boruló emberek… Elsodort a tömeg, mentem a kijárat felé ahogy mindenki. Azt is beszéltük meg az ismerős ismerősével aki kijött elém, hogy a kjáratnál találkozunk. Na hát ő azt mondta nekem, hogy könnyen megtaláljuk majd egymást, mert a vasútállomás kicsi. Hamar rájöttem, hogy ez relatív. Nijni Novgorod majdnem Budapest méretű város, 1,5 millió lakossal. Következés képpen a vasútállomása is olyan Budapest Nyugati-hoz hasonlít, tehát nem az a falusi egyszerű állomás, egy peronnal és egy váróteremmel. A kijárathoz viszont könnyű volt eljutni, mert mint mondtam, vitt magával a tömeg. Ott aztán feltorlódott mindenki, mivel – mint minden állomáson Oroszországban – egy ellenőrző szalagon kell az összes cókmókot átküldeni, magunkat meg a mágneses kapun. Na ez mindig elég bonyolult, tekintve a tömeget, meg azt, hogy sokaknak több táskája, bőröndje van, viszont csak egy szalag és egy kapu áll rendelkezésre. De az Oroszok ehhez már annyira hozzászoktak, hogy rutinosan egy pillanat alatt mindent a szalagra tesznek és átslusszannak a kapun. Én mire kibújtam a hátizsákból ebben az 5 kilós irhabundában, amiben alig tudok mozogni… kész mutatvány volt. Ráadásul abban sem voltam biztos, hogy az ellenőrző kapu előtt vagy után kéne az ismerősre várnom… Mindenesetre a tömegben nem volt idő elmélkedni, mire észbekaptam már az egyik táskám a szalagon volt, és az oroszok becsúsztattak 2 táskát mire én a másik táskámat is rátettem.

A kolesz bejárata, vajon melyik?

Aztán kint voltam az állomásról és elkezdett oszlani a tömeg. Vártam, vártam, de se kint se bent sehol senki aki úgy néz ki mintha engem keresne. Néztem a várost és arra gondoltam, hogy végülis akkora a nyüzsgés, ha nem jön senki akkor is biztos eljutok valahogy a koleszba, nem egy kihalt kisvárosban vagyok ahol a madár se jár… Már épp erőt akartam gyűjteni, hogy útbaigazítást kérjek oroszul, mikor valaki kirontott az állomásról a nevemet kiabálva. :D Egy energikus nő magához szorított és elkezdett valamit darálni oroszul. Aztán észbe kapott és angolul is elmondtaa, hogy a peronon vártak de nem láttak. Ő Vera, az ismerősöm ismerőse, akinek velem küldtek egy kis ajándékot Franciaországból. A csomag átadásból az oroszok szervezkedése alatt végül az a terv született, hogy kijött elém hajnali 1-kor az állomásra. Ráadásul egy fiatalember kíséretében, aki mint kiderült a lányának egy barátja, és a fő ok amiért jelen van az, hogy autója van. Így hát el is vittek az állomásról a kollégiumba. Újabb példa arra, hogy az oroszok tényleg nagyon kedves népség.

Az új lakásom: 1.emelet - dolgozó szoba;

2. fürdő, 3. konyha, 4. gardrobe. :)

A híres „obsezsityel“ közöslakás vagy egyetemi kollégium viszont egy nagyon sötét utcában van, és fogalmam sincs honnan tudta Vera, hogy melyik vasajtót kell kinyitni a sok lepukkadt és egyáltalán nem bizalomgerjesztő garázsajtónak tűnő bejárat közül. Nem csak azért örültem, hogy velem van, mert én ha az utcát meg is találom, biztos nem lelem meg ezt az ajtót ha egyedül vagyok, hanem azért is mert mint vártam, az álmából felocsúdó portás-féle bácsinak fogalma sem volt róla ki vagyok és mit keresek itt. Miután Vera elmagyarázta oroszul, odahívatták a „dezsúrnaja“-t vagyis ügyeletest, aki viszont ugyan nem jött le. Mint kiderült, 8 emeletes az épület, és nekem az 5-ödiken szántak egy helyet, amihez is a 3-as emeletet kell a liften nyomni (lift amibe kb 3-an férnek be és az ajtaja többszöri próbálkozásra nyílik és csukódik csak, ezért azóta az első alkalom óta nem mertem használni). Ez a fura számozás azért van, mert a lift Oroszországban általában nem minden emeleten áll meg hanem mindig két emelet között. Ez azt jelenti, hogy ha az 1-est nyomod akkor mikor kiszállsz a liftből, pár lefele lépcső után hozzáférsz az első emelethez, pár felfele lépcsővel pedig a másodikhoz. Így én a 3-as gombot nyomva a liften hozzáférek az 5-ödik emelethez kis lefele lépcsővel. Igen, nem éppen szerencsés dolog pl valakinek, aki tolószékben van, a lépcső elkerülhetetlen.

üzenet egy rohadó saláta tetején...

Maga a koleszről nem sokat tudok mondani, egy igazi kolesz. Közös konyha az egész emeletnek, egy fürdő-wc 6 emberre tehát 2 szobára. Ez azt jelenti, hogy 3-an vagyunk egy szobában. Miután reggel nagy lendülettel nekiálltam oroszul bemutatkozni az új szobatársaimnak, kinézetükből gondolván, hogy az egyik biztosan orosz a másik meg olyan Kaukázusi vagy tatár, kiderült, hogy a szőke lány német, a másik pedig thai. Az lett, amitől féltem, beraktak a nemzetközi emeletre. Azóta megtudtam, hogy a kolesz 8 emeletéből 3-on laknak külföldi diákok a többin oroszok. A mi emeletünkön vannak (akikkel eddig találkoztam) olaszok, spanyolok, franciák, belgák, németek, elefántcsontpartiak, thaiok, kínaiak és vietnámiak. Ilyenkor nagyon jól jön, hogy magyar vagyok, nem csak mert nagyon eredeti és sokak életében én vagyok az első magyar akikkel találkoznak életükben (és mindig nagyon büszke vagyok mikor ezt elmondják), hanem azért is mert így jól tudom titkolni, hogy beszélek franciául vagy spanyolul és egyenlőre még a franciákkal is oroszul kommunikálunk. Bár múltkor az egyik francia srác meghallotta a konyhában valakitől, hogy francia órákat fogok adni a gyakorlatomon és eléggé elkerekedett szemmel kérdezte meg, hogy akkor most amit eddig vért izzadva oroszul elmakogott mondhatta volna franciául is… :D

Maga a kolesz amúgy nem túl modern… bár azt hiszem a mi emeletünk még szebb, mint az orosz diákoké, de így is néhány ablakon befúj a szél, minden mosdó el van dugulva, minden csap csöpög, fura szagok terjengenek néha és rengeteg a csótány. De olcsó és az egyetem mellett van, nekem tökéletes. A koleszos élet nagyon vicces – legalább is így rövid távon -, főleg a konyha. Még csak pár napja vagyok itt de már láttam felháborodott franciát, akinek valaki megette a tojásait, thait akinek a gyufája tűnt el, láttam félig elbomlott maradékokat rajta cetlikkel és üzenetekkel a gazdáiknak és kinyomtatott fotót kiragasztva az eldugult és koszos mosogatókagylóról, mellékelt felszólításokkal. Az együttélés velejárói… 😊

kolesz

Jól elvagyok az itteni diákokkal, főleg az olaszok imádnak beszélni, az egyik lány jó részletesen elmesélte szerelmi szálait egy mexikói fiúval, mások Nijniről dumálnak meg kérdezgetnek Franciaországról. Szerencsére mindezt oroszul. De amiért jöttem az mégis csak az, hogy felfedezzem az orosz valóságot és gyakoroljam az oroszt ezért igyekszem minél több időt helyi, igazi oroszokkal tölteni. És ebben megint nagyon sokat segített a couchsurfing (kanapészörf www.couchsurfing.org).