Az első angol bejegyzésem... Vissza Európába!!
Kedves barátok,
Ez lesz az első posztom angolul, elhatároztam, hogy megváltoztatom a blog nyelvét, nem csak a kihívás miatt hanem a több mint 3 év külföldön való utazás, tanulás és munka miatt talán most már több embert ismerek más országokból, mint magyar földről. Ezért fogom megpróbálni angolul.
*Azonban, egy kedves jelentkező lefordította magyarra ezt a bejegyzést, úgyhogy most bemásolom magyarul is. :D
És továbbra is ha bárki kedvet érez magában, nagyon jól esnek a fordítások, kommentek, tanácsok. Köszönöm!
Szóval Priskin Gábor fordításában (néha picit beleírtam, ha nem egyezik pontosan az angollal akkor az ezért van) :
Bárcsak olyan jól le tudnám írni angolul mindazt, amit szeretnék, de attól tartok ez sokszor még az anyanyelvemen sem megy. A magyar nyelv a leggazdagabb legkomplexebb nyelv amelyet valaha láttam, pedig az elmúlt évek alatt több más nyelvvel találkoztam. ( Francia, spanyol, angol, portugál, orosz nyelveket tanulok jelenleg, és remélhetőleg hamarosan a lengyelbe is jobban belejövök).
A magyar mindig a legegyedibb és utánozhatatlanabb nyelv lesz amit ismerek.
Sokat írtam utazásaim alatt, magamnak főleg. Az érzéseimet, gondolataimat, szomorú és boldog pillanatokat egyaránt, magyarul, kis papírokra, könyvekbe, szabad kézzel, tollal. Ezeknek csak egy parányi részét tettem itt közzé, azzal a céllal, hogy tudassam szeretett családommal és barátaimmal, hogy élek és úton vagyok.
Kihívás és remek gyakorlás lesz angolul írni, mind nekem mind azoknak a magyaroknak akik olvasni szeretnék a blogomat, és akiknek így némi erőfeszítésbe fog kerülni, hogy megértsék. Ám semmi nem lehetetlen. Még így is azt gondolom, hogy jóval egyszerűbb egy magyarnak megérteni az angol szöveget mint bármely más külföldinek a magyart. :)
Akárhogy is, igyekezni fogok angolul írni, de persze minden kritikát, észrevételt, hozzászólást, fordítást és javítást szívesen fogadok!
Szóval ismét visszatértem Európába a brazil kaland után.
Nehéz visszatérni ám közel sem olyan nehéz, mint az első alkalommal volt. Mikor tavaly hazaértem egy évnyi dél-amerikai utazás és stoppolás után, teljesen el voltam veszve hónapokig. Úgy tűnhet, hogy a fiatalon történő utazás pénz nélkül, önkénteskedve, dolgozva, nyelvet tanulva, sátorban élve, stoppolva és a saját kézműves termékeimet az utcán eladva a túlélésért talán nehéz. Hát szerintem sokkal nehezebb volt visszatérni és beilleszkedni újra a rendszerbe.
Megváltoztam, nem tudtam, mit kezdjek ezzel. Nem találtam a helyemet, nem tudtam elfogadni a bürokráciát, a mentalitást, a társadalom nyomását, az egész materialista módon történő gondolkodást. Nagyon hiányzott minden és mindenki az utazásaimból. Csak fel akartam kapni a hátizsákom és visszamenni. Szerintem nem én vagyok az egyetlen aki így érez miután egy teljesen más kultúrából „haza” érkezik.
„Utazás-utáni depresszió”- mondta egy nagyszerű barátom, Manu. Igaza volt, idővel kevésbé voltam zavarodott és hála a fantasztikus barátságoknak melyeket kötöttem, elkezdtem értékelni az új helyet ahol éltem: Aix-en-Provencet, Franciaországban. Próbáltam elfelejteni az utazási szindrómát és megtalálni magam a tanulmányaimban, munkámban és a jelennek élni a múlt helyett. Nem volt könnyű, de szeretem eléggé a tanulmányaimat ahhoz, hogy egy évig a fenekemen maradjak, keményen dolgozva, hogy túléljem a költséges országot és értékeljem a lehetőséget hogy négy nyelvet tanulhatok egyszerre (orosz, angol, spanyol és persze Franciaországban lévén, a francia).
Nehéz, de mindenképpen tanulságos és sikeres éve volt életemnek, tele értékes, megbízható és igaz barátokkal. Eljött a nyár és a búcsú ismét szörnyű volt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látjuk egymást.
Boldog voltam, hogy végre újra felvehettem a hátizsákom és útra keltem. Elmentem Azerbajdzsánba egy önkéntes programhoz csatlakozni, majd hazaköszöntem és pár napot Németországban is töltöttem. Aztán két hónapig Brazíliában dolgoztam. Erről már írtam, nagyon tanulságos volt... Több kevesebb portugált tanultam és most ismét Európában vagyok. Ahogy említettem, nehéz visszatérni, de közel sem annyira mint elsőre.
Lengyelországban vagyok, Krakkóban, a második egyetemi évemet itt töltöm.
Sokkal inkább érzem magam felkészültnek, mint tavaly hogy egy más életstílust folytassak egy évig mielőtt újra utaznék. Úgy gondolom elfogadtam, (legalábbis próbálom) hogy akárhányszor meg akarunk érkezni valahová, először valamit magunk mögött kell hagyni és elbúcsúzni tőle. Ezt sokszor megtettem már, mégsem könnyebb.
Minden gondolat, és kísértés ellenére Brazíliáról, arról hogy menjek, utazzak, írjak leveleket, e-maileket a külföldi barátaimnak, skypeoljak velük, portugálul beszéljek, trópusi gyümölcsöket egyek, érezzem a forró napot, lássam a pálmafákat, utcai árusokat, friss gyümölcsleveket.......Itt vagyok. Itt vagyok, Lengyelországban, Krakkóban. Mert itt akarok lenni, és szeretek is itt lenni. Ez is egy utazás.
És tudom, hogy egy év múlva, mikor el kell köszönnöm, talán ugyanazt az űrt fogom érezni Lengyelország után is. Ezért eldöntöttem, fejben is ITT LESZEK, a jelenre koncentrálok, nem álmodozom a múltról, nem emésztem magam, csak élvezem amit megtapasztaltam és még fogok.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése