Egy kis nosztalgia... MONTREAL

Kezdődik a lengyel tél.

Ráfagyok a biciklire ismét, és dől be a hideg az ablakkereten. Két pulcsiban alszom és sok teát iszom. Bár még közel sem olyan vészes, de eszembe jutott a kanadai telem …

Az a fűtés nélküli tél, mikor a kinti -25 -30 Celsius fokokat próbáltuk ellensúlyozni a kis albérletben … házi kenyeret sütve, a sütő mellé kuporodva, kesztyűben, teával, könyvvel a kézben…

Műanyag fóliával és kétoldalú ragasztóval szigetelve le az ablakokat és rongyokat tömködve az ajtó alá. Bent is látszó lehelettel, befagyott teraszajtóval és ablakokkal.

Emlékszem azokra a hideg vizes zuhanyokra télen, mikor épp nem volt melegvíz, arra az önuralomra és akaraterőre, arra a vacogásra a zuhany után….

Emlékszem, mennyire megfagytak az ujjaim mikor gépelni akartam, hogy megnyugtassam Anyut, hogy minden rendben, nem fázom…

Emlékszem mikor az utcára kilépve csak a szemem látszott ki, de az is fájt a hidegtől.

Emlékszem, hogy mosolyogtak a kanadai barátaim mikor meglátták a magyar földről jött „téli kabátom” és emlékszem amikor másnap mindenki hozott nekem mindenféle meleg ruhákat kesztyűt, sálat sapkát, és „igazi kanadai” télikabátot… pedig mondtam nekik hogy van sálam, de megtanultam, hogy egy nem elég.

Persze nem mindenki lakik ilyen extrém körülmények között, Kanada és a lakossága nagyon jól felszerelt és felkészült a hideg telekre, hóra, fagyra. Csak én nem voltam. :)

 

No, de mindegy is, hisz most nem Kanadában vagyok, és egész mások a körülmények.

És ha már visszaidézem a Montreálban töltött időt, természetesen nem csak ez jut eszembe, hanem egy csomó fantasztikus emlék és barát, gyönyörű tájak, szép séták, hegyek, folyók, kalandok, stoppolás a hóviharban, tüntetések, gitározás a folyóparton, túra a befagyott tó jegén, vakító napsütés a hófedte csúcsokon, szánkózás, forralt bor, nevetés, munka, kartonpapír karácsonyfa, finom sütik, juharszirup és persze sok sok buli, dumpster diving, nagy főzések, házi kenyér, házi lekvár, házi sör, házi sushi és őrült kreatív fantasztikus emberek akikkel mindezt megosztottam. J

 

Akkor még nem volt blogom, és lehet hogy ha lett volna sem tudtam volna írni, mert az ujjaim tényleg hamar lefagytak gépeléskor. Ráadásul napi 10-12 órákat dolgoztam, és mellette bejártam pár egyetemi órára kíváncsiságból, így az időm sem engedte volna. De bőven lenne mit írnom róla, és ha egyszer majd kipótolom ezt a blogot a hiányzó részekkel, mindenképp szeretnék visszatérni rá, még akkor is, ha ez még a Dél Amerikai kaland előtt történt. Szép képeim is vannak róla, mert 6 hónapot dolgoztam Montrealban, 2012-13-ban (októbertől márciusig szóval PONT A TÉLen).

Na de vissza a jelenbe. Lengyelországba, Krakkóba. Mert most itt vagyok. Fizikailag legalábbis.

Át kéne váltanom a blog nyelvét angolra…  Már sokan mondták.. és bár az angolom sosem lesz képes olyan jól kifejezni a mondandóm, mint a gyönyörű magyar nyelv, de tény, hogy az ismerőseim nagy része nem beszél magyarul, és ők is szeretnék elolvasni miket írtam… Na persze ha azt akarnám, hogy mindenki értse, akkor lefordíthatnám még pár nyelvre, de ilyenre nincs idő, és azt hiszem az angol a legkézenfekvőbb…

Szóval megpróbálom, de kérlek ha bárki olvassa, és van kedve segíteni, valamit jobban meg tudna fogalmazni, vagy kijavítaná a hibákat, vagy van ideje meg kedve lefordítani vagy ilyesmi, az NYUGODTAN szóljon, mert örülnék neki. J
So, let’s do the next one in English !